A tér zseniális illuzionistái: a beltéri ablakok

0 darab hozzászólás

Szerelem első látásra

A belső ablakok iránti rajongásom egy mozifilmmel kezdődött. Évek óta mániám, mondhatni szakmai ártalom, hogy a filmek cselekménye mellett előszeretettel pásztázom, majd skiccelem le az azokban látható, és nekem tetsző lakások alaprajzát. Így akadt meg a szemem egy New York-i otthon art deco stílusú beltéri - fürdőszobát az előszobával összekötő - ablakán (lásd az alábbi képen Meg Ryan jobbján) a You've got mail (A szerelem hálójában) című filmben, melynél bájosabbat (beltéri ablakot és filmet) azóta sem láttam, és ami végérvényesen ezen ablakok elkötelezett hívévé tett.

Bízom benne, hogy mire ennek a cikknek a végére érsz, téged is a BB (Beltéri Ablak) rajongói klub tagjaként üdvözölhetlek. :)

Egyáltalán mit nevezünk belső ablaknak?

Azokat a beltéri ablakokat, melyeket egy otthon válaszfalaiba építenek be, tehát nincs kültéri kapcsolatuk, sem kilátásuk a nagyvilágra. Az sem feltétel, hogy ezek az ablakok üvegezettek legyenek, mint ahogy az sem, hogy klasszikus ablak formával rendelkezzenek. Alakjuk, méretük, színük és helyzetük is igen széles skálán mozog, amiben azonban megegyeznek, hogy ritkán kerül rájuk árnyékoló vagy függöny.

Miért érdemes beltéri ablakot beépíteni?

Számos oka lehet annak, ha valaki úgy dönt, hogy beltéri ablakot szerel be az otthonába, mivel nem csak funkcionális, de esztétikai előnye is van.

Biztosítható általa a természetes fény

Nem minden ingatlantulajdonos olyan szerencsés, hogy az otthona fényárban úszhat a nap minden szakában. A déli fekvésű otthonok a nap nagy részében jó megvilágításban bízhatnak, míg egy északi tájolású szoba kevés természetes fényt kap. Ilyen esetben megoldást jelenthet egy belső ablak beépítése a helyiség déli falára, hogy a fény más szögből is esélyt kapjon a beáramlásra.

Megteremtheted vele a tér illúzióját

Amennyiben több kis szoba is van egy lakótérben, melyek ráadásul még egymásba is nyílnak, megfontolandó a helyiségek egybenyitása a közfalak eltávolításával, hogy a sok kis lyuk helyett egy nagy, nyitott életteret nyerjünk. Ám ez hatalmas munka és igen költséges beruházás, arról már nem is beszélve, hogy némely válaszfal olykor tartófal is, tehát statikai okokból nem lehet csak úgy kiütni.
Ilyen esetben a beltéri ablakok nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy a nyitott tér érzete mellett praktikus szinten mégis csak megtartsák a helyiségek fizikai elkülönülését és működését.
Ha két szoba közé beltéri ablakot szerelnek, akkor az egyik helyiségben állva is meghosszabbodik a látóterünk, megteremtve ezáltal egy nagyobb tér illúzióját.

Javítható általa a keringő levegő mennyisége

Ha a szobák között nyitható beltéri ablakok vannak, az nagymértékben javítja a levegő keringését az otthonon belül. Egy forró nyári napon a szellőztetés segít alacsonyabban tartani a hőmérsékletet, a külső ablakon keresztül beáramló levegő pedig a beltéri ablakokon át az egész házban eloszlatható. Ez különösen akkor hasznos, ha van olyan helyiség, amit egyébként zárva szeretnénk tartani, például egy kisállat miatt, ugyanakkor az is cél, hogy a helyiségben mindig friss legyen a levegő.

Hangsúlyozza a látványt

Ha van a lakásodnak egy impozáns helyisége, például egy szemet gyönyörködtető étkező vagy egy könyvtár, akkor hozhatod ki a legtöbbet belőle, ha egy belső ablakkal lehetővé teszed, hogy a szomszédos helyiségből is megcsodálható legyen.
Gondolj úgy a belső ablakra, akár egy kirakati üvegre: ami megmutatható, azt ne rejtsd el. Egy kihasználatlan lépcső alatti területet berendezhetsz bortárolónak, amit ha belső üvegezésű fallal zársz el a környezetétől, nem csak a portól óvhatod meg, de szabályozhatod a hőmérsékletét is, miközben mindenki megcsodálhatja a gyűjteményedet.

Hangkorlátot lehet vele képezni

A beltéri ablak kiváló megoldás azokra az esetekre, amikor szeretnél elérhető maradni, de távol akarod tartani magadat a zajoktól.
Az irodahelyiségeknek is általában ezért vannak beltéri ablakai, mert így a kollégák ugyan láthatják, de nem zavarják egymást. Pontosan emiatt jó ötlet otthon is belső ablakot építeni a nappali és pl. egy gyerekszoba közé, hiszen így folyamatosan nyomon követhető, hogy a gyerkőcök biztonságban vannak, mégsem kell hozzájuk állandóan ki-be járkálni.

Stílust ad a lakásnak

A beltéri ablakok számos funkcionális és praktikus előnnyel rendelkeznek, és csupán a stílusukkal elképesztő hangulatot tudnak árasztani. Karcsú kerettel áramvonalas, minimalista közeget teremthetünk, egy újrahasznosított ablakkal rusztikus hatást érhetünk el, egy 1930-ból származó, színezett ólomüveg ablakkal az art deco-t csempészhetjük be a lakásunkba. Utóbbinak az is páratlan előnye, hogy már önmagában is műalkotásnak tekinthető, továbbá ha olyan közfalba kerül beépítésre, melyre a nap fénye is rávetülhet, a szomszédos helyiséget adott napszakban világítás nélkül is színes fényárba burkolja.

Mikor nem tanácsos beltéri ablakot beépíttetni?

Mint mindennek, a beltéri ablakoknak is vannak hátrányai, melyeket érdemes figyelembe venni, mielőtt meggondolatlanul beleugranál egy ilyen projektbe.

Ha visszariaszt az extra takarítás

Kár is lenne tagadni, az üveg szennyeződik, így ha olyan korú gyermekeid vannak, akik még mindent előszeretettel összetapogatnak, nagyon sok időt fogsz azzal tölteni, hogy az újlenyomataikat eltávolítsd.

Ha gond lehet abból, hogy törékeny

A beltéri ablakok általában edzett üvegből készülnek, hacsak nem újrahasznosított ablakot vásárolsz a vintage megjelenés érdekében, amely még közönséges üveggel szerelt. Akármilyen strapabíró is legyen az üveg, az akkor sem tégla fal, így ha a családban élő gyerekek még abban a korban vannak, amikor a falnak üthetnek játékokat, egy beltéri ablak adhat okot némi aggodalomra. Ez esetben megéri néhány évet várni az átalakítással.

Költséges lehet

Egy beltéri ablak beszerelése, függően az ablak méretétől és típusától költséges lehet, ám nem fogod kidobott pénznek érezni, ha megtapasztalod, milyen nagymértékben képes megváltoztatni a teret, és segíteni annak átláthatóságát. Érdemes azonban jól átgondolni egy ekkora átalakítást, mert utólag visszaállítani az eredeti állapotot nem könnyű.

Sérülhet az intim szféra

A beltéri ablakok ugyan bárhova beépíthetőek, aki azonban kényes a magánéletére, az hálószobába, fürdőszobába ne tervezze be. Bár egy matt üvegbetét nagyobb diszkréciót biztosíthat, még így is kényelmetlenül érezheti magát az, aki érzékenyebb.

Hova érdemes beépíteni?

Folyosóra, lépcsőházakba

Képzeld el, amint hazaérkezel, és láthatod, ki van otthon, és a folyosó és a lakótér közötti belső ablakon keresztül integethetsz a családtagjaidnak. Amennyiben a nappali és a folyosó közé kerül be egy nagyobb ablak, az mindkét teret tágasabbá teszi. Amennyiben az ablak alatt marad egy kis falfelület, ott gond nélkül elvezethetőek a villamosvezetékek, és ezzel a megoldással a különböző burkolatok közötti váltást is szépen el lehet igazítani.

Konyhába

Ha a szagok és a pára miatt nem szeretnél teljesen nyitott teret kialakítani a konyhádban, akkor a beltéri ablak a környező térre nagyszerű választás lehet.
Hosszabb konyhák terének megtörésére, vagy az étkező és főző rész zónák szerinti elválasztására is kiváló választás lehet.

Irodába

Könnyedén leválasztható egy nagyobb nappaliból vagy folyosóról egy kisebb házi iroda. Amennyiben egy alacsonyan szerelt, 90 cm-es válaszfalba kerül a beltéri ablak, az lehetővé teszi, hogy a fal egyik oldalára egy kanapé, a másikra maga az íróasztal kerüljön, miközben a fény szabadon áramolhat, és a zajmentes környezet is garantált.

Hálószobába (A kevésbé érzékenyeknek)

Függően az elrendezéstől a hálószoba kapcsolódhat egy gardróbhoz, vagy fürdőszobához, egy közösségi lakótérhez. Egy gardróbban a ruhák kiválasztása miatt fontos lehet a természetes fény jelenléte, így ha a gardróbnak nincs saját ablaka, egy beltéri ablakkal ez a probléma orvosolható. Amennyiben a szekrényeid vizuálisan impozánsak, szépen rendezettek, kár is lenne őket takargatni. Akkor se vesd el ennek gondolatát, ha az összkép nem kirakatba illő. Ekkor még mindig választhatsz matt üveget. Nem nevezhető ideális elrendezésnek, ha a hálószoba egy közbülső folyosó hiányában egyenesen a nappaliból nyílik, ám előfordulhat, hogy egy egyszobás lakásból úgy tudsz kétszobásat varázsolni, hogy leválasztasz belőle egy kisebb hálószobányi területet. Ebben az esetben kifejezetten jól jön, ha a két tér elválasztása némiképp üvegezett, ám a magánélet biztonsága érdekében az ilyen ablakokra kivételesen függönyt érdemes rakni.

Fürdőszobába

Fentebb már említettem a fürdőszoba/hálószoba belső ablakkapcsolatainak lehetőségét, de mit szólnál egy belső ablakhoz a fürdőszobán belül? A zuhanyzó és a mosdókagyló közé építve tágasabbá teszi mindkét teret, miközben a luxus érzetét is biztosítja. Nem szükséges teljes magasságban üvegezned, egy csempézett fél fal további előnye, hogy abba szerelvények is elrejthetőek.

Bortárolóba

Volt már szó a lépcsők alatti, általában kihasználatlan terek adta lehetőségekről, de egy bortároló nem csak oda kerülhet. Ha rendelkezel egy csinos borgyűjteménnyel, amit dekorációs célra is lehet hasznosítani, bárhol leválaszthatsz egy kis területet a kiállításukra, értelemszerűen üvegezett fallal, ajtóval határolva. A polcokat meg is világíthatod, így az esti hangulatot ezek látványával is fokozhatod.

Nagy belmagasságú szobákba

A magasabb belmagasságú, polgári lakásokban nem ritka, hogy a hely kihasználása érdekében részben vagy egészben begalériáznak egy helyiséget. Ha valahol, hát a galériákban az üvegfalak jól jöhetnek. Nem csak a bezártság érzésétől kímélhetjük így meg magunkat, de a szálló por és a hanghatások is kiküszöbölhetőek, létrehozva ezáltal egy teljes értékű életteret.

Ablaktalan helyiségekbe

Lehet ez egy mosókonyha, vagy bármilyen kuckó, ahova egyébként nem jutna be természetes fény. Ha nem akarod közszemlére tenni a helyiséget magát, a mennyezet magasságában futó, keskeny beltéri ablakkal is elérheted a kívánt hatást.

Beltéri ablak opciók

Privát ablakok

Ha fontos a helyiség diszkréciója, de a beáramló fényről sem szeretnél lemondani, választhatsz maratott üveget, színes ólomüveget.

Padlótól mennyezetig érő ablakok

Kétség kívül ezek biztosítják a legnagyobb rálátást a térre, de számolni kell azzal, hogy az ablakozással hasznos falfelületet veszíthetsz. Közvetlenül az üvegfalra alapvetően (de itt is van kivétel) nem kerülhetnek bútorok, műalkotások, mert ott elég furcsán mutatnának.

Parapet magasságban induló ablakok

Ezzel szemben a közepes magasságú beltéri ablakok lehetővé teszik, hogy az alattuk lévő falhoz bútorokat illesszünk. Lehet ez kanapé, komód, tálalószekrény, vagy egy konyha alsószekrényei és annak pultja.

Keresztirányú ablakok

A keresztirányú ablakok olyan ablakok, melyek a mennyezet közelében vannak elhelyezve a többi ablak vagy ajtó felett. Ideálisak sötét folyosók megvilágítására, lépcsőházi bejárati ajtó felett, és mindenütt, ahol a belátás gátlása fontos.

Az ablaktáblák mérete és alakja

Az ablaktáblákat oszlopok, falak és kazetták is szétválaszthatják egymástól.
Minél osztottabb, rácsosabb egy üvegfal, annál jobban megragadja a tekintetünket, és annál hatásosabb lesz a térben.
Az ablaküvegeknek nem kell feltétlenül téglalap alakúaknak lenniük, gondoljunk csak a szecessziós vagy art deco üvegbetétekre, függesztett, éppen csak belógó üveg térelválasztó elemekre.

Az ablak típusai

Amennyiben csak a látvány kedvéért kerül egy ablaknyílás beépítésre, nem feltétlenül kell üvegezni az ablakkeretet, de ha üveg kerül bele, lehet az ablak fix vagy nyitható. A nyitható beltéri ablak hátránya, hogy általában és értelemszerűen drágábbak mint fix társaik. A nem nyíló ablakokhoz képest terjedelmesebb megjelenésűek is lehetnek, ami gondot jelenthet egy elegáns és minimalista térben.

Ami a beltéri ablakok megvalósítása mellett szól

Eleinte furcsa ötletnek tűnhet ablakot vágni egy szoba belső falára, de rengeteg problémával való együttélést lehet általuk felszámolni. További nagy előnye, hogy nem csak új házépítési projekteknél alkalmazható. Egy belső ablakot később is hozzáadhatunk egy házhoz vagy lakáshoz, hogy jobb életteret nyújthasson a családnak.

Amennyiben a te otthonod problémájára is megoldást jelenthet egy beltéri ablak, és kedvet kaptál az átalakításhoz, nálunk az új enteriőrhöz illő vadonatúj bútorokat a legapróbb részletekig meg is tervezheted!

Írta: Kánn Krisztina

A Marco Mobili Bútoráruház lakberendezője

Legyél te is a Marco Mobili Club tagja!

Klubtagként számos különleges előnyt szerezhetsz:

- belépéskor egy saját Marco Mobili Club kártya tulajdonosa leszel (amennyiben vásárlásodkor még nem kaptál)
- minden hónapban kedvezménykuponokat és különleges meglepetéseket kapsz
- számos termékünket kedvezményes áron szerezhetsz meg
- elsőként értesülhetsz limitált ajánlatainkról
- kedvezményt kapsz partnereinknél

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevelekről. További információkért, Adatkezelési tájékoztatóért (https://www.marcomobili.hu/pages/adatkezelesi-tajekoztato) kérjük, látogass el weboldalunkra.

ELŐZŐ BLOGCIKK

-

KÖVETKEZŐ BLOGCIKK

Home tour 2.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered