“Ide ugyan be nem jön a kutya!” - Férjmegpuhító tippek otthonod kisállat-kompatibilissé tételéhez.
"Vagy a kutya, vagy én! Válassz!"
Igen sok háztartásban hangzott el már ehhez hasonló hadüzenet, melyben az egyik fél kategorikusan nemet mondott egy négylábú lakásban tartására, ám arra, hogy ez az ellenállás hány esetben tudta tartani magát, a KSH adatai a legbeszédesebbek. Eszerint ma Magyarországon a háztartások 36%-ának aktív tagja a kutya, és közülük is minden harmadik egy kisebb lakásban élve fogadott örök hűséget imádott embereinek.
ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK
Annak érdekében, hogy sikerre vidd a "Márpedig jön a kutya a lakásba" projektedet, alaposan fel kell készülnöd az ellenállást tanúsító fél kételyeinek eloszlatására, meggyőzésére. Ennek első lépése, hogy őszintén be tudd ismerni, nem mindig jó ötlet, ha kutya jön a lakásba. Vannak olyan ebek, akik egészen egyszerűen nem valók oda, és az a gondolatkísérlet is eleve kudarcra van ítélve, ha úgy képzeled, a kutya majd egyvalakié (pl. a gyereké) lesz a családban.
Amennyiben ezek a tények már tisztázottak, jöhet a most következő terepgyakorlat! Összeszedtük számodra a leggyakrabban elhangzó kifogásokat, és az azokra adható cáfolatokat, továbbá 8 működő ötletet, melyek alkalmazásával nem csak a férjedet puhíthatod meg, de kisállat-paradicsommá változtathatod az otthonodat.
"A KUTYÁNAK KERTES HÁZNÁL VAN A HELYE"
Frászkarikát! Aki így érvel, az nincs tisztában egy kutya valódi szükségleteivel. Ha a kerted akkora is, mint egy golfpálya, nincs az a kutya, akit annak látványvilága és ingerkínálata hosszútávon leköt. Nem fog attól többet rohangálni benne, csak mert a négy fal nem állja útját. Egy kertben tartott kutya élete gyakran sivárabb, mint lakásban élő társáé, és rövid időn belül az egyetlen öröme az lesz, ha legalább a postást megugathatja.
"AMÍG NEM LESZÜNK OTTHON, SZÉTSZEDI A LAKÁST"
Ismételt tévedés.
Ha egy kutya rombol, azt nem egy ellened forralt terv részeként teszi, hanem vagy szorong, vagy nincs kellőképpen lefárasztva. Nem fizikailag, hanem elsősorban SZELLEMILEG!
A kisgyermekek szeparációs szorongása négylábú barátaink életében sem ismeretlen. Ennek kivédésére többféle technika létezik, és általában csak a kutya családba kerülésének első időszakára jellemző tünet. Ha a kutyust fokozatosan hozzászoktatod ahhoz, hogy a lakást hosszabb-rövidebb időszakokra elhagyod, és ő mindennap nyugtázhatja, hogy a #most-aztán-végleg-elhagyott-és-soha-de-tényleg-soha-többé-nem-jön-vissza# ma sem következett be, idővel megtanulja pozitív tapasztalatait magában mantrázni, és mindennapos sikerként fogja hazaérkezésedet elkönyvelni.
Szorongását és unalmát azzal is csökkentheted, ha biztosítasz számára fejtörést igénylő játékokat, vagy bekapcsolva hagyod a rádiót, amennyiben a zenehallgatás akkor is része az életeteknek, amikor otthon vagy.
"A LAKÁSBAN HALÁLRA FOGJA MAGÁT UNNI AZ ÁLLAT"
...Nem jobban, mint te a kanapén elterpeszkedve, Géza, amint üveges tekintettel bámulod a TV-t, elmerülve a "SEMMI dobozodban". ❋
Ahogy a "SZÉTSZEDI A LAKÁST" vádpontnál már említettük, némi fizikai és kellő szellemi lefárasztás mellett állatkád nem fog unatkozni. Ráadásul, mivel mindennap le fog téged vinni sétálni (ne áltasd magad, ő téged, és nem fordítva), az életed részévé válik a friss levegő, a természetjárás, miközben összefutsz majd a ismerősökkel, szomszédokkal, akikkel, ha nincs a kutya, talán az életben szóba sem állnál. Az eb ezeket az ingereket mind magáévá teszi, ismerkedik az új emberekkel, a szomszédban lakó állatokkal, egyszóval komoly mentális és lelki tréning lesz számára minden közös kimozdulás, mely után jól esik majd neki újra hazatérni.
❋ Mark Gungor, népszerű amerikai lelkipásztor és előadó "Férfi agy, női agy"című könyvében szereplő fogalom, mely szerint a férfiak feltöltődésének kulcsa egy olyan képzeletbeli helyre való menekülés a fejükben, ahol nem gondolkodnak, csak ülnek bambulva. Ez a hely a semmi doboz. Ilyen dobozunk nekünk, nőknek nincsen, ezért is fogadjuk megrökönyödéssel férjünktől a "Szívem, most mire gondolsz?" kérdésünkre adott őszinte"Semmire" választ. A teljes könyv elolvasását, miközben az öledbe hajtja a fejét a kutya, jó szívvel ajánljuk.
"ÖSSZE FOGJA PISILNI A KANAPÉT, A SZŐNYEGET"
Feltétlenül, hiszen nincs az a fegyelmezett eb, aki egy 48 órás bezártságot szárazon megúszna. Ám ha ennél gyakrabban jársz haza, ne adj Isten naponta, és hozzászoktatod, hogy minden reggel és este leviszed a dolgát elvégezni, napközben a hiányodat nem fogja pisi tócsákkal megbosszulni.
"TÚL NAGY KÖTÖTTSÉGGEL JÁR"
Akárcsak a gyerekek, mégis meglepően sokan próbálkoznak világszerte az életüket velük teljessé tenni. Egy lakásban tartott kutya bár valóban megkövetel egy precízebb napirendet, általa sokkal szervezettebb, felelősségteljesebb, egészségesebb életet is élhetsz, amiért később több okból kifolyólag is hálás leszel.
"KI FOGJA KÉSZÍTENI A SZOMSZÉDOKAT"
...Te fogsz engem, drágám, ha ezt az "Ide ugyan be nem jön a kutya" hadjáratot abba nem hagyod.
Egy kutya, aki a #ma-sem-hagy-el-örökre# mantrát már sikerrel alkalmazza, a legritkább esetben fog a lakás magányában dalra fakadni. Ezzel szemben, ha jól nevelt, ő lehet a lakóközösség sztár állata, akit imád a lépcsőház minden lurkója, akinek a buksiját a szomszéd néni gond nélkül megsimogathatja. A kutya kifejezetten jó szociális háló építő, csajozáskor vele megjelenni remek belépő.
ÍGY TEHETED KISÁLLAT-KOMPATIBILISSÉ A LAKÁSOD
1. A SÁRTENGER MEGELŐZÉSE
Képzeld el az alábbi jelenetet: Éppen egy mesés sétáról tértek haza, ahol felfedeztetek egy hatalmas mezőt, meg egy isteni dagonyázót. Snitt. Most lásd magad előtt, amint a blöki ezt a remek hírt a bejárati ajtóból egyenesen a fehér kanapédra röpülve igyekszik a család többi tagjával is megosztani.
Jobb ennek a rémálomnak a bekövetkeztét megelőzni.
Tipp:
Közvetlenül a bejárati ajtó mellett helyezd el a kutya alapvető felszereléseit, vizet vödörrel, törlőkendőt, jutalom falatot, és szoktasd hozzá a jószágot, hogy hazaérkezve az első dolog a tisztálkodás. A legtöbb kutya nagyon okos, és néhány alkalom után ezt már szinte ki is fogja magának követelni.
2. ELEDEL A KONYHÁBAN
Ha nem akarsz bokáig járni a szárazeledelben, vagy a kutyus által kilefetyelt vízben, jobb, ha magas falú etető-és itatótálkákban gondolkodsz, melyeket egy peremes tálcára helyezel. A tálka méreténél vedd figyelme szobacirkálód testméretét is, nehogy az itató inkább jakuzzi, semmint pohár legyen a számára.
Tipp:
Olyan edényt válassz, melyet az orrocskájával nem tud felborítani. Tálkáját az étkezések között- a víz kivételével - pedagógiai okokból tartsd elzárva. A tányérkáját MINDIG ugyanoda helyezd le, hogy annak dedikált pontját a családtagjaid és ő is megtanulja. Áldás lehet e tudás, amikor nem rúgod fel a tálkáját egy sötét, konyhába settenkedős, hűtőkifosztó - éjszakán.:)
3. FÜGGÖNYÖK AZ ABLAKOKON
Akár a minden lakóközösségben megtalálható "ablakban lógók", a háziállatok is szeretnek jól értesültek lenni, és onnan kinézve mindent megfigyelni. Sütkéreznek a napfényben, és a te hazaérkezésedet is így ellenőrzik.
Tipp:
Ne foszd meg őket a nézelődés örömétől! Semmi esetre se tegyél fel vastag, belátást gátló függönyöket. Helyette részesítsd előnyben az áttetsző fajtákat, vagy húzd kissé feljebb a rolókat, épp csak annyira, hogy kedvenced még kilásson.
4. FELEJTŐSEK A "SZŐRŐS" FALAK
Manapság divatosak a különféle textúrájú, tapétázott falak, ám komoly fejfájást is okozhatnak, ha kedvenced szőrét, akár a mágnest, magukhoz vonzzák. És ehhez a drágának még csak hozzá sem kell dörgölnie magát.
Tipp:
Kerüld a bársonyos tapintású szövet tapétákat. Helyette szatén fényű festékkel dekorálj, mely a szőrzet taszítása mellett selymes csillogást kölcsönöz a falaknak.
5. KUTYAFEKHELY
Manapság a kutyafekhely, vagy ágy egy állattartó eneriőrjének elengedhetetlen része, csak ne ess túlzásba. Egy modern otthonba semmi esetre se vásárolj XIV. Lajos korabeli antik, baldachinos kutyaágyat.
Tipp:
A kutya méretéhez illeszkedő, mosható (!) huzatú fekhelyben gondolkodj, ami színben is passzol meglévő bútoraidhoz. Hajlok azt mondani, hogy az olcsóság a kutyaágyak tekintetében a silánysággal is egyenlő. A sehogy sem tartó, könnyű vászonból varrt darabok a kutya érdeklődésére sem sokáig fognak számot tartani. Azokat a stabil párnákat, ágyakat keresd, melyekből nem sajnálták az "anyagot".
6. ERGONÓMIA ÉS BIZTONSÁG
Egy kutya farka, főleg ha az állat boldog, felér egy lomtalanítással, ha a nippeket és a törékeny holmikat nem helyezed kutyabiztos magasságba.
Tipp:
Kerüld a gyertyák, poharak túl alacsony asztalokra halmozását. Ügyelj arra, hogy a padlón ne kígyózzanak vezetékek, hosszabbítók, melyek rágcsálásra sarkallnak.
7. FONOTT ÉS SZIZÁL BÚTOROK
Nincs olyan háziállat, aki ne élné ki játékszenvedélyét, ha arra alkalmas, hálós szerkezetű, incselkedő fa lábakkal szerelt bútorelemet talál.
Tipp:
Kezdetben semmiképp se hagyd egyedül a kutyával kedvenc fonott, rattan és szizálból készült bútoraidat...csak miután kifigyelted az ebet, hogy mutat-e érdeklődést egyáltalán irántuk.
Ha teheted, részesítsd előnyben a fém vázas, vagy fém lábú bútorokat.
8. KUTYABARÁT KÁRPIT
621.990 Ft |
198.990 Ft |
525.990 Ft |
642.990 Ft |