Fantomidő-hipotézis - Egy elmélet, ami szerint valóban az 1700-as években élünk
Hallottál arról, hogy valójában nem is 2025-öt, hanem csak 1728-at írunk? Mert a történelem bizonyos szakaszai, amiket az iskolában tanultunk, egyszerűen meg sem történtek. Találtak ugyanis olyan középkori dokumentumokat, amit maga a katolikus egyház hamisított meg, hogy bizonyos eseményeket évszázadokkal előrébb datáljanak, mint ahogy azok megtörténtek. És ez nem fikció, ezek tények.
Ez ütött szöget Heribert Illig, majd Dr. Hans Ulrich Niemitz koponyájába, akik kutatásba kezdtek, és a fantomidőnek nevezett elméletükben arra jutottak, hogy sokkal többet hamisítottak, mint hisszük, és ezt bizonyítani is tudják. Az egyik ilyen bibi, amit észrevettek, az Konstantinápoly építésének körülményei. Ott a legnagyobb fejlődés 558 és 908 között történt. És számos olyan épület van, aminek a keletkezését a 700-as évekre teszik. Ám ezek olyan díszítésekkel és megoldásokkal készültek, melyeket abban a korban még nem ismerhettek. Aztán találtak számos olyan zsidó közösséget, melyek a 7. században egyszerűen eltűntek, majd aztán 1100 környékén a semmiből újra megjelentek. Az is ennek az elméletnek a malmára hajtja a vizet, hogy minden, amit erről a korról tudunk, az későbbi feljegyzésekből ered. És minden jel szerint II. Szilveszter pápa, III. Ottó német-római császár és VII. Konsztantinosz bizánci császár egyszerűen kitalálták, hogy szeretnének az 1000. évben uralkodni, nem pedig a snasz 703-ban. De ez a hamisítás bennünket, magyarokat is érint. A tatárjárás a hivatalos verzió szerint 1241-42-ben történt. De akkor miért találhatók régészeti rétegek sokkal korábbról, mint ahogy az a tatárjáráshoz lenne köthető. Vagy itt van Attila és az Árpád fejedelem közötti időszak, mely események között úgy tanultuk, hogy 400 év telt el, miközben a kódexekben csak öt emberöltőről beszélnek, ami körülbelül száz évnek felel meg. De amit végképp bizonyító erejűnek vélnek az a ma alkalmazott Gergely-naptáruk, melyet 1582-ben vezettek be, és aminek 13 nappal kellett volna korrigálnia az előtte használt Julián-naptárt, de nem ez történt. A kiadott pápai rendelet mindössze 10 napot módosított, és ez tudod, mit jelent? Hogyha van 300 meg nem történt évünk, és 1582 helyett 1285-ben történt mindez, akkor pontos a 10 napos korrekció. Mint ahogy eredetileg az ókori Róma naptára is 10 hónapos volt, nem pedig 12. És az új év sem januárban, hanem márciusban kezdődött. Ezt igazolja szeptembertől decemberig minden hónapunk neve is, melyek jelentése az adott hónap számával megegyező. Tehát a szeptember jelentése az, hogy hetedik, a decemberé pedig az, hogy tizedik és nem tizenkettedik. Egészen eddig ez a fantomidő elmélet logikusnak is tűnik. Na de jöjjön a mítoszrombolás! A Gergely-naptár átállásakor hiányzó három napot már 325-ben korrigálták ezen a zsinaton. A csillagászati megfigyelések pedig ugyanúgy nem hazudnak, ahogy a dendrokronológia, azaz a fák évgyűrűinek vizsgálata, mely szerint ez a 300 év mégiscsak megtörtént. Bár a kétkedésre az a tény, később is adhat okot, hogy ha 300 év elteltével az utókor majd talál egy prémium minőségű Marco Mobili bútordarabot, az valószínűleg még akkor is olyan jó állapotban lesz, hogy ők is simán gondolhatják, hogy az a 300 év nem történt meg.
Ha pedig ez a videó tetszett, nem árt a Marco Mobilit idén is követni. Máskülönben lehet, hogy csak 300 év múlva fogok újra a foryoudban feltűnni.