Elmondom, hogy mi az a három konyhai beruházás, amit a legtöbben megbánnak, hogy neked már ne kelljen.
Az első a konyhasziget megválasztása, ahol a hely nem akad el, gyakran olyan túlméretes darabokat építenek be, aminek még a közepéig sem érnek el takarításkor, akkor meg mire fogják használni? Azt sem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a mosogató inkább ne kerüljön a konyhaszigetbe. Egyrészt esztétikai okokból, másrészt pedig azért, mert így sokkal kevésbé lehet kihasználni. A második a szenzoros mosogató csaptelepek, amik most kezdenek nálunk divatba jönni. Ezeknek az lenne a lényege, hogy érintésmentesen adagolják a vizet. De biztosan vannak neked is emlékeid olyan áruházi mosdókról, ahol egyfolytában hadonásznod kellett, hogy a víz meddig és mikor folyjon. Tisztelet a kivételnek, de az optikai érzékelők ilyenek, előbb-utóbb megdöglenek. Kell ez az élmény otthon neked? És végül a harmadik az integrált mosogatók. Ezeknek van sok előnye, de a beépített vágódeszka, na, az pont nem az. Hiszen akinek ilyen mosogatóra futja, annak garantálom, hogy van az előkészítésre is egy konyhapultja. Akad olyan modell is, amibe már egy láthatatlan szivacstároló egység is beépítésre került. Ez elsőre jól hangzik, de csak szagolj bele pár nap nem használat után, amikor a szivacs már jól belebüdösödik, a tárolórekesz takarításáról már nem is szólva.
És végezetül egy kérdéssel zárom a sort. Ha kompromisszumot kéne kötnöd, hogy inkább a konyhaszekrényre vagy a beépített konyhagépekre költs többet, akkor te mit választanál? Én tudom a választ, de ha te bizonytalan vagy, és éppen most újítanád fel a konyhádat, akkor csak kattints a bionk-ban lévő linkre, mert jobban jársz, ha előtte igénybe veszed ingyenes konyhatervezési szolgáltatásunkat.