S/ALON BUDAPEST lakberendező szemmel
Kíváncsi vagy rá, hogy mit készített el a mesterséges intelligencia, vagy mit tud egy közel egytonnás szekrény? Gyere velem és megmutatom, hogy milyen volt a S/ALON Budapest idén.
Nem véletlenül borult virágba a kiállítás megannyi standja, hiszen idén a Flower Power tervezői pályázat keretén belül mutathatták be az alkotók, hogy mit tudnak. Koncepcióik között nem csupán egy édenkert tárult a szemünk elé, de több formabontó bútordarab is, mint amilyen ez a mohával bevont szék, vagy ez az ökotudatosság jegyében készült komód. De láthattunk bútorokat az éppen feltörekvő grannys stílus jegyében is, ami a minimalizmus ingerszegénysége után ezekkel a mókás párnákkal egy igazi ingerbomba, akárcsak ez az orientális orsóra vagy keljfeljancsira emlékeztető fotel, vagy ez a megfagyott karosszék, ennek a túlméretes asztali lámpának a szomszédságában, melyek mellett olyan installációk is helyet kaptak, aminek én azt a nevet adnám, hogy ilyen az, amikor elemében van egy villanyszerelő, vagy éppen elege van a neonlámpák egyhangúságából. Ez a búzamező pedig a személyes kedvencem, ami a Magyar Állami Operaház által felajánlott díszlet. Találkozhattunk itt pipacsmezővel, glamour dekorációba becsempészett űrhajóssal, nem szokványos kilincsekkel, vagy ezzel a közel egy tonnás szekrénnyel, ami már elkelt, és ami többek között arra való, hogy a mechanikus karórákat forgassa, hogy azok mindig a pontos időt mutassák. A konyhai páraelszívók új generációját is megcsodálhatták az érdeklődők, akárcsak ezeket a különleges kandallókat, illetve ezt az exkluzív gardróbszekrényt, melynek az a különlegessége, hogy üveg tolóajtajára speciális technikával ragasztották fel ezt a csak erre a kiállításra kitalált és kinyomtatott vásznat, amit a Canon gyártott le, akárcsak ezt a tapétát.
De amit a végére hagytam, attól garantáltan fel fogsz pörögni. Ez pedig nem más, mint a kiállítás tervezői pályázatának egyik győztes alkotása, melynek tapétáját tudod, hogy ki készítette? A mesterséges intelligencia. Ha te is szeretnéd megtanulni, hogyan lehet az AI segítségével tapétát tervezni, írd meg kommentben és készítek róla egy videót.