Nézd meg, hol laknának ma a TRÓNOK HARCA sztárjai!
Tudtad, hogy a Trónok harca még a Brit királyi udvart sem hagyta hidegen? Egy alkalommal még II. Erzsébet királynő is ellátogatott a forgatás helyszínére. Bár rengetegen szerették volna lencsevégre kapni ezt a pillanatot, a királynő végül egyszer sem ült a vastrónra, mert ahogy ő fogalmazott, csupán egyetlen trónt foglalhatott el, mert minden más balszerencsét hozott volna. Ajándékba azonban megkapta a stábtól a vastrón kicsinyített mását. Részben ennek a pillanatnak emléket állítva, játsszunk el a gondolattal, és nézzük meg együtt. Milyen otthonokban élnének most a Trónok harcának sztárjai.
Imádott Daenerys, a világ leghatalmasabb hadseregének a vezetője. Első osztályú sárkányidomár, aki kiválóan ellenáll az égési sérüléseknek. Ügyesen tudna követőket toborozni a Tiktokon. Noha múltja korántsem békés, számára is kell egy drámától mentes hely, ahol feltöltődhet. Vélhetően egy ilyen romantikus hangulatot árasztó otthonban jól érezné magát. Ahol a berendezés azért hűen tükrözi a Dothrakiban töltött idejét, és ahol az eklektikus és ipari elemek keverednek a nőies színpalettával. Szobájából nem hiányozhat házának szimbóluma, és a sárkányokkal kapcsolatos dekorációk sem. Daenerys ezt a puffunkat biztosan betenné a kosarába. Havas Jon visszafogott, szerény, és önmagában gyakran bizonytalan. Persze erre minden oka megvan, hiszen egész gyerekkorában a perifériára szorult. Képes kicselezni a halált, és tudja, mikor jön a tél. Jon mai szobája valahogy így nézne ki, ahol a ropogós hóhoz tökéletesen passzol a szőrmék puhasága. A téglafal, az ablakok, a hangsúlyos jávorszarvas csillár, mind igazán jól passzolnak a tér hangulatához. Jon tőlünk valószínűleg ezt az asztalt vinné magához. Arya-tól távol állnak a hagyományos női szerepek. Nem tanult meg hímezni, ellenben nagyon jól bánik a karddal és képes legyőzni a vakságot. Karakteréhez jól passzol ez a titokzatos tér. Ő is kedveli az ipari hatásokat és a mély, intenzív színeket. Szobájából nem hiányozhat kedvenc kardja, az asztalon pedig elférnek a trófeái. Arya ebbe az ágyunkba biztosan beleszeretne. Cersei a gyermekeiért mindenre képes, jól bírja a szégyenmenetet. Erős benne a gyilkos ösztön és lelkes alkoholista. A Lannisterek életéhez jól passzol a téglavörös és az arany. Egy ilyen íróasztalnál pedig megtervezheti, hogyan fogja visszafizetni az adósságait, ellenségeit pedig megöletni. Egy ilyen nappali ideális lenne a vendégek fogadására és bőséges mennyiségű bor elfogyasztására. Cersei ezt a bútorunkat biztosan magával vinné.
Ha további érdekességekre is kíváncsi vagy a szereplőkkel kapcsolatban, akkor kattints a bio-ban lévő linkre, és találd meg őket az inspirációk között.