Megtalálni vélték a Mennyország kapuját

0 darab hozzászólás

Neked volt már halálközeli élményed? Leo-nak már négy alkalommal is. Egyszer meghibásodott az oxigénpalackja, aztán egy cápatámadás áldozata lett. Túlélt egy repülőgép szerencsétlenséget, egy ejtőernyőzés alkalmával pedig majdnem otthagyta a fogát. Így ha valaki, hát ő már tudja, hogy milyen a mennyország.

Ahova a kínaiak szerint ez a 999 lépcső vezet. És amit nem tudom, hogy a te autód képes lenne-e megmászni, de ez a Land Rover mindenesetre megtette. És szerinted mit találhatott a kapujához érve? A NASA birtokában lévő fényképek alapján egy galaxis közepén kirajzolódott keresztet, ami sokak szerint a Mennyország és Isten létezésére a bizonyíték. Akárcsak ez a fénykép, ami futótűzként terjed a neten. És amit állítólag a Hubble űrteleszkóp rögzített még 1994-ben. A képen egy mesterséges eredetű ragyogó képződmény látható, ami valósággal úszik az űrben, és amit Isten lakóhelyének neveztek el. Az objektumról később ezt a felvételt is bemutatták, mely túlságosan tökéletesnek mutatkozik ahhoz, hogy a természet munkájának legyen betudható. Méretét tekintve egy körülbelül egymilliárd kilométer kiterjedésű jelenségről lehet szó, amihez viszonyítva a mi bolygónk olyan, akár egy homokszem egy város főutcáján. Ezért is nevezték el városnak, mely meghatározás akár találó is lehetne, mert közelebbről megvizsgálva szabályos épületeket, egy tornyot, de még egy saját holdat is kivehetünk a felvételen. Amikor pedig a számítógépeket is segítségül hívva szimulálták háromdimenziós modelljét, kiderült, hogy a mi galaxisunk és minden más galaxis is az objektumhoz viszonyítva mozog, de maga a város nem. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy ez a képződmény lehet a világegyetem középpontja, mely felfedezésről egy beszámolót is előterjesztettek a hajdani amerikai elnök, Bill Clinton és alelnöke, Al Gore számára. A fotókat pedig több helyen is közzétették, ami azonnal elindította a találgatásokat, hogy azokon vajon mit látunk. Ennek nyomán három teória látott napvilágot. Az első szerint ez valóban a Teremtő lakhelye, ahova a Föld és más bolygók halottainak a lelke kerül. A második szerint az objektumot egy szuper civilizáció hozta létre. A harmadik szerint pedig, amit ott látunk, az a skandináv mitológia kilenc világának egyike. És hogy mit nyilatkozott a NASA? Hát ezt. Ehhez a fotóhoz pedig a híresztelésekkel ellentétben a NASA-nak semmi köze nincsen.

Ehhez a kanapénkhoz azonban annál több, mert a bútor szövete, abból a NASA által kifejlesztett alapanyagból készült, mint amiből az űrhajósok aláöltözete. Ilyen elképesztő élettani hatásokkal. És amilyen kárpitozású Marco Mobili bútorod neked is lehet, feltéve, ha a bio-ban lévő linkre kattintva ezt rendeled meg.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered