Jóbarátok, ahogy még sosem láttad
Mit szólnál hozzá, ha kapnál némi költőpénzt és egy repülőjegyet Vegasba, azzal az üzenettel, hogy használd ki a lehetőséget, mert ez lesz életedben az utolsó vakáció, amikor még nem ismerik a nevedet. A jó barátok szereplőivel pontosan ez történt meg, akiket a sorozat rendezője ezzel a vakációval lepett meg. Közvetlenül azelőtt, hogy az első epizódot a televízió levetítette. Ez a kép az utazások napján készült, amikor még nem voltak híresek. Ez pedig 27 évvel később, többek között azzal a Matthew Perryvel, aki saját bevallása szerint csak egyetlen dolgot kért Istentől, hogy történjen bármi vele, tegye őt híressé. Az imája meghallgatásra került, hiszen három héttel később megkapta Chandler szerepét. Ám megpróbáltatásokkal teli és rövidre szabott életét látva az alku tárgya sem maradt el. A színészre emlékezve most néhány olyan kulisszatitkot osztok meg veled erről a kivételes sorozatról, ami lakberendezési szempontból is emlékezetes.
Ilyen például Mónika és Rachel 140 négyzetméteres lila falu lakása, ami kezdetben az ötös számú volt, majd később a húszasra váltott. S melynek konyhája ennél eklektikusabb már nem is lehetett volna, és amit szándékosan úgy alakítottak ki, hogy szeszélyes stílusú legyen, bolhapiaci elemekkel, ahol a konyhaasztal körüli székek is szezonálisan változtak. Ez a hűtőszekrény pedig nem csak kellék volt, de működött is. Ebben tárolták ugyanis a stáb és a szereplők ételeit, amit a forgatások között fogyasztottak. Ez a plakát pedig nem csak dekorációs céllal került fel a falra, hanem egy nagyobb lyukat takart el, amin keresztül időnként kameráztak. Emögött az ajtó mögött pedig nem Mónika dolgai lapultak, hanem a díszletek, és ez a kettő sem a hálószobákhoz vezetett. A fal másik oldalán ugyanis a kávézó volt. Benne ezzel az ikonikus narancsszínű moherkanapéval, ami eredetileg nem is narancs, hanem bézsszínű lett volna, és ami a stúdió pincéjéből került be a szériába. Majd 10 boldog évet töltött el abban a kávézóban, amit még le is modelleztek, és ami bár a sorozatban kívülről így festett, a valóságban a helyén ez az étterem várta a vendégeket. Igaz, ami igaz, a sorozat újraélesztésekor a produkciót jegyző Warner Brothers közzétette ezt a látványtervet, mellyel hírül adta a kávézó másának megnyitását egy kerek hónapra, ami meg is valósult. Ebben a hónapban pedig Bostonban nyitotta meg kapuit a Jóbarátok törzshelye, ami az eredeti külleméből merítve, de már modern kivitelben várja a rajongókat. És ha már itt tartunk. Kíváncsi vagy rá, hogy hogy festene kedvenceid lakhelye, ha a sorozat ma kezdődne?
Ross egykori menedéke. Szerintem ebbe az irányba mozdulna el. Ami egészen biztosan kiegészülne még egy ilyen vitrines szekrénnyel. Phoebe bohém birodalma némikét megszelídülve szerintem így mutatna napjainkban, ahonnan persze nem hiányozhatna Einstein fotója, akiről azt hitte, hogy a nagyapja. Itt pedig Joey mulatná az időt, ha éppen nem a haverokkal lóg. Rachel pedig megkockáztatom, hogy ilyen letisztult lenne ma a stílusa. Mónika meg ebből a lakásból valószínűleg egy ilyenbe költözne Chandlerel. Vagy egy ilyenbe? Neked melyik tetszik jobban? Ahol persze még ki lenne alakítva egy férfi barlang Joe és Chandler számára az elmaradhatatlan relax fotelokkal, amiben a srácok olyan sokat mókáztak, s melyek kiköpött másainak egész arzenálját találod meg áruházunkban, akárcsak a híres, narancsszínű kanapé, 2023-as verzióját.
És mivel Matthew Perrynek mindig is az volt a célja, hogy örömöt vigyen az emberek életébe, és nem csak a szériában, de a forgatások szüneteiben is, így azt javaslom, hogy te is úgy nyújtózzál nálunk az egyik kedvenc bútorán, ahogy ő tette, és a szomorúság helyett inkább a legviccesebb jeleneteit idézd fel magadban, amikhez a poénokat mindvégig a saját életéből vette.