Így dekoráld tükörrel az étkeződet
Szerinted az emberek többsége melyik helyiségbe helyez el a leggyakrabban dekorációs céllal tükröt? Elárulom, a legritkábban az étkezőbe pedig lenyűgöző hatást lehet vele elérni, ha jól használod.
Most a kérdésedre válaszolva erre mutatok 8 opciót, amennyiben kisméretű az étkező, de azt szeretnéd, hogy tágasabbnak tűnjön, akkor keresd meg a legnagyobb elérhető tükröt és az szerel fel a falra. Minél több fényt tud ugyanis visszaverni a helyiségből, annál nagyobbnak fog tűnni a szoba. Egy tükörnek nem kell feltétlenül a legnagyobb falra kerülnie. Elhelyezheted egy keskenyebb falszakaszon is, amivel azt kiemelheted. Ráadásul így még egy nyitottabb koncepciójú étkezőben is ki tudsz alakítani egy intimebb környezetet. Nem egy önállóan elhelyezett tükör az egyetlen lehetőség a dekorációra. Ha az étkezőben található egy tálalószekrény előkészítő pulttal, használhatsz hozzá paneltükröket hátfalként, amitől pazar lesz a végeredmény. Előfordulhat, hogy az étkező nem a legvilágosabb pontja a lakásodnak. Ekkor a tükröt elhelyezheted az ablakkal szemben, vagy közvetlenül egy mellette lévő falon. Akár úgy is, hogy a falnak támasztasz egy teljes alakos tükröt, mint ahogy itt is látod. Ez akkor működik a legjobban, ha az ablak alja is alacsonyan van. Van, amikor éppen azzal lehet elérni a kívánt hatást, hogy keverjük a fémes elemeket. De ha a harmónia a cél, akkor indulj ki a világítótest anyagából és színéből, és válassz azzal azonos keretezésű tükröt, illetve ezekkel megegyező lábú étkezőasztalt és székeket. Ahelyett, hogy egyetlen tükröt akasztanál az étkező falára, beboríthatod vele akár az egész falat. Ha nem riadsz meg az extrém megjelenéstől, a felületét akár még üzelőfalnak is használhatod. Ha pedig van két ablakod az étkezőben, egy közéjük elhelyezett tükörrel megbonthatod a teret, méghozzá anélkül, hogy megzavarnád a láthatatlan erőtereket. Ha viszont éppen az ablakhiány a probléma, pótolhatod egy ablaknak álcázott tükörrel, amivel a különböző helyiségek közötti folytonosság illúzióját keltheted.
Amihez, ha már csak egy pöpec étkező bútorra lenne szükséged, akkor csak kattints a bioban lévő linkre, mert nálunk holtbiztos, hogy megtalálod a kedvenced.