10 híresség bizarr babonája
Tudod, mi történik akkor, ha péntek 13-án átsomfordál előtted az úton egy fekete macska? Semmi. De azért kopogjuk le, lehetőleg alulról felfele, faasztalon és bal kézzel. Így működnek a babonák, amiknek tulajdonképpen csak egy célja van, hogy irányításunk alá vonjuk azt, amire nincs hatásunk. És el nem hinnéd, hogy milyen bizarr rituálékhoz ragaszkodnak egyes sztárok.
Picasso például semmit nem dobott ki. Még a levágott köröm darabkáit sem, mert attól félt, hogy így elveszíti személyes esszenciáját. Nem csoda, hogy halálakor mintegy 50 ezer festményt és vázlatot hagyott maga után. Ezt az elvet vallja Lady Gaga is, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy azért nem bújik ágyba akárkivel, mert a nemi szervén keresztül elveszhet a kreativitása. Taylor Swiftet pedig a 13-as szám, ami megbabonázza. Az egy dolog, hogy 13-án született, de az első albuma 13 hét után lett aranylemez. Kedvenc dalának 13 másodperces a bevezetője, és eddig minden alkalommal, amikor valamilyen díjat elnyert, vagy a tizenharmadik széken, sorban, vagy az M szektorban ült, ami az angol ABC-nek a hányadik betűje, talált, süllyedt. Ehhez képest már szinte bagatell Victoria Beckham mániája, aki a kristályai nélkül nem megy sehova. Legújabb ruhakollekciójába például olyan nadrágokat tervezett, melyek speciális zsebekkel rendelkeznek, kifejezetten kristályok tárolására. Serena Williams pedig nem csak a tenisztudásával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy ahányszor csak pályára lép, viszi magával ezt a szandált. Ezen felül mindig ugyanabban a zokniban versenyez, és a cipőjét is egy spéci rituálé szerint köti meg. Miss Grande csupán a csokis fánkokra esküszik. Minden meghallgatása és színpadra lépése előtt betol egyet. Jennifer Aniston pedig arra ügyel, hogy mindig a jobb lába legyen az első, amivel belép egy repülőgép utasterébe. És nincs az az isten, hogy indulás előtt a gép külsejét meg ne érintse. Megan Fox pedig úgy birkózik meg a repüléstől való félelmével, hogy az utazás alatt Britney Spears dalokat hallgat. Neked is feltűnt, hogy Cameron Diaz a Holiday óta csak nyomokban öregedett. Így néz ki most. Pályatársnőivel ellentétben ő nem a botoxnak, hanem ennek a különleges medálnak szavazott bizalmat. Ami elmondása szerint misztikus, öregedésgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Heidi Klum pedig bevallotta, hogy biztos, ami biztos, mindig tart a táskájában néhány tejfogat, csakhogy elkerülje a balszerencse.
Tulajdonképpen ezért öltözünk be Halloweenkor is, mely szokás a közhiedelemmel ellentétben már akkor létezett, amikor az USA még sehol se volt. Ha te is tervbe vetted, hogy idén megtéveszted a kóbor szellemeket, vagy csak simán ki vagy éhezve egy kis szórakozásra, akkor most szombaton áruházunkban a helyed, ahol a kicsiket és nagyokat egyaránt egy kihagyhatatlan bulival és szuper meglepetésekkel örvendeztetjük meg. Ha tudni szeretnéd, hogy lehet a tied ajándékaink egyike, a részletekért kattints a biomban lévő linkre.