Így helyezd el a kanapét a nappalidban
Tudni szeretnéd, hogy hogyan kell elhelyezni a nappalidban a kanapét és miért nem tanácsos rátolni a falra? Most ebben igyekszem neked segíteni.
Tudom, hogy a legtöbb lakásban a falnak tolják, pedig hacsak nem extrém keskeny, egy sarokkanapé is kerülhet a szoba közepére, főleg, ha nagy a szoba. Akkor is jó ötlet így elhelyezni a kanapét, ha a nappaliban több zóna van, például konyha vagy étkező, de egy garzonban a hálórész is leválasztható általa. Ebben az esetben csak arra kell ügyelni, hogy a kanapén ne legyen túl nagy. Ha a nappalid egyik fala szinte csak ablak, akkor elsősorban alacsony támlájú kanapét válassz, amit elhelyezhetsz az ablak előtt is. Ekkor arra ügyelj, hogy legyen elegendő hely a kanapé és az ablak között a függöny elhúzására. Amennyiben szép a kilátás, akkor persze egyértelmű, hogy az ablakkal szembe helyezd el a kanapét. A legjobb, ha a fűtőtest közelébe nem rakod a kanapét. Egyrészt azért, mert a hő ilyenkor már nem tud olyan jól eloszlani a szobában, de a garnitúrában is keletkezhet a meleg miatt sérülés. Ha mégis így szeretnéd elhelyezni, akkor ügyelj arra, hogy legalább 50 centi távolság legyen a kanapé és a fűtőtest között, de 20 centiméter alá semmiképpen se essen ez a távolság. Ha a kanapé egy szőnyegen van elhelyezve, az egyrészt sokkal kellemesebb és sokkal otthonosabb is. Mire azonban ügyelj, hogy a kanapé és a dohányzóasztal is a szőnyegen legyen. Ha csak részben helyeznéd el ezeket a bútorokat a szőnyegen, az nyugtalanító hatást kelthet. Arra is ügyelj, hogy minél nagyobb a szoba, annál nagyobb szőnyeget válassz. Azt talán már mondanom sem kell, hogy a tévét ne helyezd az ablakkal szembe, mert akkor ott nem fogsz tévézni, csak este. Full hd felbontású képernyők esetében általános ökölszabályként elmondható, hogy a kanapé és a tévé távolsága a képátló másfélszerese legyen. Vagyis egy 50 colos tévét körülbelül két méter távolságból ajánlott nézni. A tévé képernyője akkor van ideális magasságban, ha a kanapén ülve körülbelül szemmagasságban van a közepe. Esetleg kicsit lejjebb, ha ugyanis enyhén lefele nézel, az pihentetni fogja a szemed. A dohányzóasztal akkor van jó helyen, ha könnyen elérhető a kanapéról. A kanapé és a dohányzóasztal között körülbelül 45 centiméter távolság legyen. Az asztal magassága sem elhanyagolható. A kanapé ülésmagassága mindig azonos, mert kicsit magasabb legyen, mint az asztal lapja. Amennyiben kicsi a kanapéd, a kerek asztalok jobban illeszkednek hozzá. A nagyobbakhoz választhatsz téglalap alakút vagy oválisat.
És hogy még miért ne told rá a falra a kanapét? Hát akkor elveszíted a háttámla mögötti tér használatának a lehetőségét. Ráadásul a szoba közepén keletkező üres tértől a helyiséged még kisebbnek is hat. Ha semmiképp nem tudod máshogy elhelyezni, akkor is ügyelj rá, hogy legalább 10 cm távolság legyen a kanapé és a fal között.
További hasznos lakberendezési tippekért és érdekességekért kövess minket, illetve kattints a biomban lévő linkre, és nézd meg, hogy milyen különlegességekkel várunk még.