Észak-Korea, ahogy még sosem láttad! Part.2

0 darab hozzászólás

Tudtad, hogy az Észak-koreai vezetés annyira rajong a filmművészetért, hogy még arra is képesek voltak, hogy elraboltassanak néhány filmes szakembert, hogy azokkal leforgattassák az észak-koreai Godzillát. Így készült el a Pulgasari, ami nagyon tetszett a kedves vezetőnek. Így nem csoda, hogy a turisták számára engedélyezett helyek között szerepel egy filmstúdió meglátogatása is, amibe azonban a földi halandó nem tekinthet be, azok a helyiek által lakott lakások és azok alaprajzai. Az egyetlen, ahonnan tájékozódhatunk az építkezéseket bemutató műholdfelvételek, vagy a szemfülesek által titokban lefotózott óriásplakátok, amiből kiderül, hogy ebben a házban például 180 négyzetméteres lakások épülnek, ám az átlagemberek ennél jóval kisebb otthonokban élnek, melyeket két építész rekonstruált is, egy 36 négyzetméteres mintalakásban, amihez akárcsak a valóságban tartozik egy napelemes erkély, mert ennek hiányában este 9 után automatikusan ez következne. Így néz ki egy átlagos nappali, melynek a kissé elavult alapanyagokat leszámítva a legértékesebb részei a falakat dekoráló képek. Közülük is kiemelve a vezetőket ábrázoló fotókat, melyeket egy tűzvész esetén elsőként kell a lakásból kimenekíteni. A következő érdekesség az étkezőasztal, ami bár a mintalakásban jelen van, valóságban az emberek jobbára a földön, a dohányzóasztalt körbeülve étkeznek. Dacára annak, hogy szőnyeg sehol sincsen. Van viszont annál több ágyterítő az ülőbútorokon, méghozzá minden mennyiségben. Így néz ki a mintalakásban bemutatott konyha, aminek a rekonstrukciója meglehetősen valósághűre sikeredett. És ilyen egy modern észak-koreai gyerekszoba. Ami ugyancsak elmaradhatatlan kelléke egy fővárosi otthonnak, az a hangszóró. De szinte egész nap propagandát sugároz a hanyatló nyugatról, melyet hallva még ennek a fürdőszobának a komfortja is felértékelődik az ott élőkben, akik ne felejtsük el, ugyanolyan vágyakkal és álmokkal rendelkező emberek, mint te vagy én. Az egyetlen különbség a körülményeinkben és a lehetőségeinkben keresendő.

Mert míg ők ebből kell, hogy kihozzák a legtöbbet, addig te nem csak több ezer termékünk közül szabadon választva rendezheted be az otthonodat, de a legtöbb bútorodat az utolsó öltésig személyre is szabhatod, ami jelenleg csak egy álom Észak-Koreában.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered