Elhibázott rendelések

0 darab hozzászólás

Mennyire tudnád tolerálni, ha egy étteremben nem azt az ételt szolgálnák fel neked, mint amit megrendeltél. Ennek a férfinek köszönhetően ugyanis létezik egy ilyen hely, ahol az esetek majdnem 40 százalékában ez történik, mégsem reklamál senki.

Az ötletet egy idősek otthonában történt látogatás adta, ahol javarészt demenciában szenvedő emberek laknak, ami Japánban minden ötödik idős embert érint. Ekkor szembesült először azzal a hibás társadalmi sztereotípiával, mely szerint a demencia egyet jelent a céltalan kóborlással. Holott az időskori memóriavesztés még nem akadálya annak, hogy valaki főzzön, takarítson vagy bevásároljon, még ha kicsit másképp is, mint az megszokott. Ezen felbuzdulva 2017-ben megnyitotta az elrontott rendelések nevű éttermét, ahol kizárólag demenciában szenvedő alkalmazottak dolgoznak. És ahogy a név is sugallja, itt előfordulhat, hogy az asztalhoz leülve a megrendelt étel helyett valami egészen más kerül elfogyasztásra. Ennek ellenére a hely hamar népszerű lett. Olyannyira, hogy időközben már a második ilyen étterem is megnyitott, és mit gondolsz, ennek mi a titka? Az, hogy itt lehet hibázni, amit ez a társadalom eddig nem tolerált. Gondolj csak arra a híres esetre, amikor a közlekedési miniszter lemondott, csak azért, mert egy vonat öt percet késett. Bár a rendelések 37 százaléka általában téves, az embereket egymás jobb megértésére sarkallja. Így a vendégek szinte 100%-a elégedetten és boldogan távozik.

Akárcsak áruházunkból a mi vásárlóink, akikkel laikusként szintén bármikor előfordulhatna, hogy tévesen ítélik meg a minőségét egy bútordarabnak, de velünk soha. Mi már helyetted is jó előre kiszűrtük a silány minőségű darabokat, hogy a pénzedért te már csak a legjobb minőséget kapd.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered