Csinálj otthon kávézós sarkot

0 darab hozzászólás

KOFFEINFÜGGŐK KÖTELEZŐ BIRODALMA

Minden koffeinfüggő tudja, hogy a kávéfőző valójában a legfontosabb háztartási eszköz a lakásban, ami jócskán megelőzi a mosógépet is fontosságában. Ám dacára annak, hogy milyen mélyen gyökerező vonzalom és kötődés van köztünk és imádott kávéfőzőnk között, gyakorta tesszük egyszerűen a konyhapultra, ahol még osztoznia kell a helyen a papírtörlővel, a késekkel, kenyértartóval, vagy száműzzük olyan másodosztályú sarokba, ahol baromi nehéz elérni, vagy eleve nem lehet a konyha dísze.

Bár nem kötelező otthon egy kávézót kialakítani, szombat reggel, ébredés után ezzel a kijelentéssel azért lehet vitatkozni.:)

Függetlenül attól, hogy milyen méretű otthonban laksz, még a legkisebb zugban is ki lehet építeni egy mikro szentélyt e fekete nedűnek, ami a lakásod egyik fontos találkozási pontja és éke lehet.

Az alábbiakban erre mutatunk néhány remek ötletet, cikkünk végén pedig egy olyan kávázó sarkot, melynek megépítését az otthonod adottságaihoz igazítva könnyedén elsajátíthatod.

# 1. A RELYTETT HELYEK KIHASZNÁLÁSA

Egy kis találékonysággal a szűk sarkokat teljes értékű kávézós sarokká alakíthatod. A hűtőszekrény melletti holt területek, vagy egy beépített szekrény néhány polca is ideális helye lehet kávézós szentélyednek, ráadásul utóbbit el is zárhatod, ha nincs használatban.

# 2. VINTAGE DARABOK ÚJ SZEREPBEN

Egy modern parasztház ihletettségű kávézó kialakításához semmi másra nem lesz szükséged, mint egy megunt vagy kopott komódra. Fesd át, helyezd el a lakásnak egy olyan pontján, ahol hely hiányában egyébként sem tudnál mást elszállásolni, és máris készen van a "chill place":).
Rögzíts fölé egy polcot, vagy egy bögretartó állványt, a fiókokban pedig további kávés kiegészítőket tárolhatsz.

# 3. A HELYHIÁNY SEM LEHET AKADÁLY

A fenti képen egy népszerű blogger saját gyártású kávézó sarkára láthatsz példát. Pirinyó otthonában még egy étkezőasztalnak is nehezen jutott hely. Gondolt hát egy nagyot, és az ablak elé felszerelt egy keskeny polcot, ami alá könnyedén betolhatóak a székek. Ennél helytakarékosabb és költséghatékonyabb aligha lehet egy kávézó sarok, amiről azonban semmiképp sem akart lemondani.

# 4. SKANDINÁV KÁVÉZÓ

A skandinávok nem cifrázzák agyon a dolgot. Megteszi egy natúr komód és felette néhány ugyancsak natúr polc egy félreeső sarokban, hozzá kötelező elemként zöld növények. Ha nem fér el egy szekrény a kiszemelt helyen, megteszi egy egyszerű zsúrkocsi, amit ráadásul oda tolhatsz a lakásban, ahova csak szeretnél.

# 5. A FEL NEM HASZNÁLT FALFELÜLETEK BEFOGÁSA

Talán akad, aki már giccsesnek találja, mi azonban úgy véljük, egyszerűen zseniális megoldás, ha minimális bútorozás mellett csak a függőleges tereket használod. Elég egy polcot felszerelned a falra, fölé egy vak ablakot és egy kisméretű rolót, amivel egy tengerparti sétány kávézóját hangulatát is életre keltheted. Biztosra veheted, hogy megfelelő környezetbe helyezve imádni fogják a családtagjaid és a barátok ezt a kreatív kávézó pontot!

# 6. LEGYEN EZ A LAKÁSOD SZÍNFOLTJA

Egy közönséges lepakoló asztalból is zseniális kávézó szekció alakítható ki. Ehhez semmi másra nem lesz szükséged, mint különféle színű festékekre, amikkel az egyes elemeket dekorálod. Egy viszonylag homogén bútorozású lakásban remek színfolt lehet egy ilyen üdítő kávézós sarok.

# 7. FÉLREESŐ ZÚGOK KIHASZNÁLÁSA

Ha a konyha elrendezése nem teszi lehetővé egy kávézó kialakítását, az egyedi szekrények alternatívát kínálhatnak. A legszűkebb szekrényedbe, ahova nagyobb edények, berendezések nem férnek be, egy kisebb kávégép még beköltözhet. A konyhában egy be nem épített, alacsony hűtőszekrény, mosogatógép, mosógép tetején, vagy az ablak mellet, ahova magas bútort már nem rakhatsz, kiváló kávézós rejtekhelyet alakíthatsz ki. Ezzel a megoldással máris életet lehelhetsz egy látszólag semmire sem jó területbe.

# BÓNUSZ - CSINÁLD MAGAD KÁVÉZÓ LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

A fenti mini kávézó tulajdonképpen egy konyhaszekrény hátoldalán könnyedén kialakítható.

HOZZÁVALÓK:

1. Marokkói csempe mintás, öntapadós tapéta a konyhapult alsó részéhez. (lásd a képen)
2. Márvány mintás öntapadós tapéta a pultra. (lásd a képen)
3. 2 db keskeny, fehér polc
4. Öntapadós betűkészlet
5. vékony fa díszlécek
6. Táblafesték
7. Képkeret
8. Kávézó asztal
9. 2 db kávézó szék
10. Kávés bögrék
11. Kedved szerinti kávégép és kiegészítők, és a kedvenc kávéid A mi ajánlatunk: Breville Barista Touch kávéfőző, Nicaraguai dohány-kávé (Cafe Frei)

A MUNKA MENETE:

1. Elsőként a matricákat ragaszd fel az előzetesen letisztított felületekre.
2. A felső szekrényre rögzítsd fel a polcokat.
3. Ragaszd fel a vékony, fa díszléceket, és a kedved szerinti szöveget (kávé kínálat) a betűkészlet felhasználásával.
4. A pulton helyezd el ízlésesen a kávézás kellékeit, továbbá egy üdvözlő táblát, amit egy kész képkeretből könnyedén elkészíthetsz.
5. Ehhez csak az üveget kell kiszedned a keretből, a hátlapjául szolgáló farostlemezt pedig le kell festened fekete táblafestékkel. Erre száradást követően krétával is írhatsz.

Ha ezekkel megvagy, a bútorok kiválasztását a tökéletes kávézó szigetedhez nyugodtan ránk bízhatod. :)


Írta: Kánn Krisztina

A Marco Mobili Bútoráruház lakberendezője

Legyél te is a Marco Mobili Club tagja!

Klubtagként számos különleges előnyt szerezhetsz:

- belépéskor egy saját Marco Mobili Club kártya tulajdonosa leszel (amennyiben vásárlásodkor még nem kaptál)
- minden hónapban kedvezménykuponokat és különleges meglepetéseket kapsz
- számos termékünket kedvezményes áron szerezhetsz meg
- elsőként értesülhetsz limitált ajánlatainkról
- kedvezményt kapsz partnereinknél

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevelekről. További információkért, Adatkezelési tájékoztatóért (https://www.marcomobili.hu/pages/adatkezelesi-tajekoztato) kérjük, látogass el weboldalunkra.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered