Az ailurofilek kedvence
Tudod, kik azok az ailurofilek? Ha velem tartasz, ezt is megtudod.
Szerintük jelenleg ez a négylábú Lengyelország legmenőbb állata és egyben turista látványossága, 2600 rajongóval és közel 500 Google értékeléssel, amit kevesebb mint 48 óra alatt zsebelt be. Egyben megelőzve városának leghíresebb nevezetességét, a pomerániai hercegek hivatalos rezidenciáját is. Ő Gacek, aki Lengyelország hetedik legnagyobb városában él. Ebben a kis házikóban. A magyarul denevér nevű kóbor cica már évek óta a város lakója, aki kissé molett megjelenésével és elképesztő kedvességével nem csak a helyiek, de a turisták szívét is elnyerte. Elsőként akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2020-ban megjelent róla egy Youtube dokumentumfilm, majd a világhír felé száguldva a nemzetközi sajtó is dicshimnuszokat zengett különleges egyéniségéről. Ezt követően indult meg az ailurofilek, azaz a macskák szerelmeseinek a turizmusa a városba, mely miatt egy táblát is ki kellett helyezni a háza fölé, melyben arra kérik a csodálóit, hogy csakis zárt csomagolásban helyezzenek ki számára ételt, hogy kordában tudják tartani az elhízását. Gaceknek saját Instagram-oldala is van közel 17 ezer követővel. És a mai napig a világ minden pontjáról vonzza az embereket. Volt, aki egyenesen Oslo-ból repült el hozzá, és a vele találkozók mindegyike úgy nyilatkozott, hogy megérte akár több órát is utazni érte. Amit a Google is alátámaszt, mely szerint az állat a 4.9-es értékelésével majdnem tökéletes. És kitalálod, kinek van még hasonló eredménye? Nekünk.
Bennünket a vásárlóink ugyanígy értékeltek. Hogy Gacek számára ez mit jelent, azt még az újságíró kérésére sem árulta el. Én azonban áruházunk nevében elmondhatom, hogy végtelenül megtisztelő a véleményetek, mely csak annak a bizonyítéka, hogy amit mi adunk, azt kapjuk vissza tőletek. Ezúton is hálásan köszönjük a bizalmatokat és a visszajelzéseteket.