A táska, ami többet ér, mint a lakásod
A híres Birkin táskát egy francia énekes színésznőről nevezték el, azt már biztosan tudod. De azt is, hogy később éppen ő jelezte, hogy már nem adja hozzá a nevét ahhoz a táskához, amelynek az ötlete 1981-ben egy repülőúton született meg, és aminek a tervét jobb híján egy hányózacskóra skiccelték fel. Ha már tudjuk, hogy ez olyan jól sikerült, hogy napjainkban egy Birkin jobb befektetés, mint egy tőzsdei részvény vagy az arany. Ám igazán naggyá a '90-es évek tették, amikor Victoria Beckham több mint 100 Birkin tulajdonosává vált. Pedig egy ilyen táska induló ára 8500 dollár. A világ legdrágábbja pedig 380 ezerért kelt el. Ez volt az a pont, itt pedig az indoklás, amikor a névadója kérte, hogy távolítsák el a nevét a krokodilbőrből készült táskákról. És bármennyire is igyekszik, nem Kylie Jenner tudhatja a magáénak a világon a legtöbb Birkint. Hanem ez a szingapúri híresség, aki több, mint 200 Birkin és Kelly táskával rendelkezik, míg névadója a héten bekövetkezett haláláig egész életében csak 6-ot birtokolt, s melyből egyébként összesen 200 ezer darab van jelenleg forgalomban. Amit ha végképp megszorulna az ember lánya, egy hétre ki is lehet kölcsönözni. Hogy a sznobság netovábbja, vagy a világ egyik legjobban felépített biznisze egy olyan táska, aminek az árából nálunk az egész lakásodat berendezheted, és aminek a farvizén már felkapaszkodott egy új márka, annak eldöntését rád bízom, ami azonban tény, hogy egy Birkin 48 óra alatt készül el egyetlen kézműves keze által. Olyan kivételes minőségű alapanyagok felhasználásával, amitől ez a táska valóban egy életre készül.
Akárcsak az általunk forgalmazott felső kategóriás bútorok azzal a különbséggel, hogy ezek olyan földi halandók számára is, mint te vagy én, elérhető álmok.