A növény, ami ismeri a jövőt

0 darab hozzászólás

Tudod, hogy kiket szidnak az emberek a legtöbbször a futballbírók után? A meteorológusokat, hiszen fejlett technológia ide vagy oda, az időjárás teljes bizonyossággal még ma sem lehet előre jelezni. Vagyis így ez ebben a formában nem teljesen igaz. Ugyanis létezik egy növény, amely akár csak egy barométer képes előre jelezni az esőt. Ez a növény pedig nem más, mint a Szártalan bábakalács, vagy ahogy még ismerik, ezüstbogáncs vagy törpebogáncs, mely nemzetségnek összesen harminc faja van. A nevét Nagy Károlyról kapta, akinek a legenda szerint egy angyal mutatta meg a növényt, mondván, képes meggyógyítani a csapatait pusztító bubópestist. A gyökerét a hagyományos gyógyászatban még ma is használják, antibiotikumként, görcsoldóként, illetve az itt felsorolt esetekben. A virága pedig pont úgy viselkedik, mint egy barométer. Száraz időben szélesre nyílik, de ha esni fog, szorosan bezár. Egyszer azzal is illik számolni, hogy esténként egyébként is bezár, hogy reggel újra kinyílhasson. Ha mindez nem lenne elég furcsa, akkor ez a növény az elpusztulása után is képes megjósolni az időjárást. Mivel a szárított virág is reagál a légnyomás változásra, persze nem az örökkévalóságig. Európa egyes részein nem ritka, hogy kiteszik az ajtóra vagy a falakra. Mert jobban hisznek ennek a növénynek az emberek, mint az időjárás előrejelző alkalmazásoknak. Ezen túlmenően ajtódíszként is funkcionál, és a vendégek üdvözlésének hagyományos módja. Jó hír, hogy magról könnyen szaporítható igénytelen növény, ami sziklakertekbe is telepíthető. A kevésbé jó hír, hogy kertészetekben nagyon nehéz rátalálni.

Nem úgy áruházunkra, amelyet Veszprémben a házgyári úton autózva egyszerűen nem lehetne nem észrevenni, és ahonnan, ha eljössz hozzánk, ha az esőt nem is, de azt mindenképpen meg merem jósolni, hogy elégedetten fogsz távozni.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered