9 szórakoztató tény az alvásról

0 darab hozzászólás

Szerinted melyik élőlény alszik a földön a legkevesebbet? Hát, nem a tigris. És házimácskát sem vittek még álmatlansággal állatorvoshoz, ahogy a politikusoknak sem lehet okuk a panaszra, hiszen ők még olyan zord körülmények között is képesek zavartalanul aludni, mint amilyen a parlament. És ha valami, hát ez a könyv biztos megéri az árát. Tarts velem, mert most elárulok 9 szórakoztató dolgot az alvásról. Köztük azt is, hogy hogy alszanak a sztárok.

Gondoltad volna, hogy az újszülött delfinek akár egy hónapot is képesek kivinni alvás nélkül. Ezzel szemben egy tigrisnek pont annyi szunyókálásra van szüksége, akár egy csecsemőnek. Vagy az úgynevezett klinomágoknak, akik ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy egész nap az ágyban henyéljenek. Nem úgy azok, akik a szomnifóbia betegségben szenvedve az elalvástól rettegnek. Az alvási nehézség azonban nem csak emberi probléma. Álmatlanságban még rovarok is szenvedhetnek. A washingtoni egyetemen például kitenyésztettek rövid ideig alvó muslicákat. Ám kiderült, hogy emiatt az állatok elveszítették az egyensúlyérzéküket, odalett a memóriájuk, és képtelenek voltak tanulni. Pont, mint Jennifer Lopez, aki sokáig csak három, maximum öt órát volt képes aludni, és ebbe majdnem beleőrült. Ma azonban már szerencsére tíz órás az alvási rutinja. Elon Musk pedig hat óránál húzta meg a határt, mert úgy érzi, hogy ez, az az alvásmennyiség, ami még nem megy lángelméje rovására. Rihanna azonban olyan, akár egy terminátor, mert beéri 5 óra alvással. Megspékelve a lefekvés előtti órákat néhány dokumentumfilm megtekintésével. Ronaldo pedig egy egészen szokatlan alvási rutint követ. Ő napi ötször szunyókál és mit gondolsz, alkalmanként hány percet? Hát persze, hogy 90-et. Méghozzá egy akkora ágyban, amit csak daruval tudtak a helyére emelni lisszaboni luxus lakásában.

De nem kell, hogy Ronaldo legyen a neved ahhoz, hogy neked is lehessen egy ekkora fekhelyed. Mert nálunk az ágyadat akár meg is tervezheted. Ráadásul a Blackweeken számos bútorunkra akár ekkora is lehet a kedvezményed.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered