A tárgy, ami ha van, fel sem tűnik, de ha nem lenne, azonnal megéreznénk a hiányát.
A tükör, bár alapvető háztartási tárgy, vannak országok (pl. Kuba), ahol az ablaküveghez hasonlóan csak kivételes esetben része egy hétköznapi háztartásnak, lévén hiánycikk. Legyünk hálásak a sorsnak, hogy nekünk nem kell nélkülöznünk ezt a hétköznapi tárgyat, ami igen sokoldalú dekorációs elem is. Az alábbiakban megmutatjuk, hova érdemes tükröt tenni a lakásban, mennyit, mikor lesz általa egy helyiség világosabb, tágasabb, vizuálisan érdekesebb.
Helyezd az íróasztalod fölé, de nem akárhogy
A hagyományos belsőépítészeti megoldások a tükröt ösztönösen egy asztal, kandalló, kanapé vagy komód fölé helyezik. Bár ezzel nincs semmi baj, a tükör kissé távolabbi pontra való felakasztásával némi meglepetést kelthetünk, és dinamizmust adhatunk a dekorációnak. A képen látható sárgaréz keretes tükröt egy kisebb íróasztal fölé akasztották fel egy párizsi hotelben.Figyeld meg, hogy szándékosan nem középre tették, hanem kissé jobbra, hogy aki az asztalnál ül, ne önmagát lássa a tükörben, miközben dolgozik.
Tedd háttérképre
Divatosak a dzsungel témák. Egy ilyen tapétával ellátott falon bátran helyezz el egy vékony, fekete keretes tükröt. Amennyiben a tükörrel szemben lévő falon is ugyanez a botanika téma vonul végig, a tükör a szemközti fal motívumát visszatükrözve anélkül ad dimenziót a szobának, hogy elvonná a figyelmet a körbefutó tapéta összhatásáról.
Hozz létre vintage hatást
Remek fókuszpontot hozhatsz létre azzal, ha különböző stílusú vintage tükröket helyezel el a falon. Figyeld meg a fenti képen, hogy a tükrök között még egy korabeli, láncon függő borbélytükör is helyet kapott. Bátran kísérletezz mindenféle funkciót ellátó tükrök alkalmazásával.
Kombináld más textúrákkal
Egy tágas nappaliban a boho dizájn jegyében tegyél egy félkor alakú, rojtos tükrök egy alacsonyabb szekrény fölé, ami így kiemeli a szoba kifinomult, modern hangulatát, miközben segít visszaverni a fényt és perspektívát teremt.
Helyezd a folyosó végére
Sok lakásban találni a hálószobákhoz, fürdőszobákhoz vezető, zsákutcában végződő folyosókat, előszobákat, amiknek dekorálását gyakran elhanyagolják. Ha életet akarsz vinni ezekbe a közlekedőkbe, válassz egy merészebb fekete-fehér tapétát és helyezz el rajta egy szabálytalan alakú tükröt, ami mélységet ad a folyosónak, és az egyébként holt teret dinamikus fókuszponttá változtatja.
Emelj ki vele egy fekete falszakaszt
Népszerű trend a falak egy részét feketére festeni. Annak érdekében, hogy a teret ezáltal ne nehezítsd el, helyezz el rajta egy túlméretes, vékony keretes kerek tükröt, ami nem csak fókuszpontként fog szolgálni, de fénnyel is megtölti a helyiséget, és remekül kiemeli a hátteret.
Teremts vele vizuális szünetet
Amennyiben a hálószobában padlótól mennyezetig érő szekrényeid vannak, érdemes ezt a monotóniát megtörni egy olyan falszakasszal, amire tükröt helyezel. Barátságosabb lesz a látvány.
Dobd fel vele a bár részleget
Amennyiben egy dekoratív tükröt akasztasz egy jól felszerelt zsúrkocsi fölé, az felébreszti a nappalinak azt a részét, ahova ez a bútor került.
Támaszd neki a falnak
Amennyiben tágas, magas mennyezetű a nappalid, egy nagy, íves, bronzkeretes tükör, amit a nappali falának támasztasz, segít kitölteni az üres teret anélkül, hogy elnehezítené azt.
Kombináld a régit az újjal
Amennyiben egy antik vagy vintage tükröt kombinálsz modern bútorokkal, dimenziót adhatsz a kortárs belső térnek. A fenti képen egy francia antik tükröt láthatsz, ami nem csak a falhoz illeszkedik, de az étkezőasztal fölött lógó vintage szputnyik függőlámpához is.
Másold vele az ablakokat
Amennyiben a nappalid fényárban úszik a sok ablaknak köszönhetően, beszerezhetsz egy, az ablakaidat méretben és küllemben is idéző téglalap alakú tükröt, amit a szabad falszakaszhoz illesztve, azt egy további ablaknak álcázhatod.
Akassz a falra iker-tükröket
A szemünk szereti a szimmetriát egy lakásbelsőben is, éppen ezért jó megoldás egy kandalló két oldalára tükröket helyezni. De! A tükröket ne pontosan egyforma magasságba fogasd fel, hanem kissé eltolva egymáshoz képest. Az egyik oldalon egy fotel, a másikon pl. egy komód fölé. Egy szép bronz tükör remekül mutat egy antik bronz csillárral, és a ferde szimmetriának köszönhetően nem tűnik a helyiség túlságosan formálisnak.
Tedd a hálószobába, de ne akárhova
Általában azt tanácsolják, hogy ha nyugodtan akarunk aludni, a hálószobába ne kerüljön tükör, ám ha az éjjeliszekrény fölé helyezzük, szemben egy ablakkal, az kellemesen visszaveri az ablak fényét, magunkat viszont nem láthatjuk meg benne, ha felriadnánk az éjszaka közepén.
Rétegezz vele a nappaliban
Már-már klasszikusnak számít a kandalló párkányra helyezett tükör, de sokkal izgalmasabb hatást érhetünk el akkor, ha a tükör köré, és részben elé egyéb dekoratív tárgyakat is elhelyezünk. Egy keretezett képet, vagy egy vázát, amiben a növények ágai nyugodtan belelóghatnak a tükörbe.
- belépéskor egy saját Marco Mobili Club kártya tulajdonosa leszel (amennyiben vásárlásodkor még nem kaptál) - minden hónapban kedvezménykuponokat és különleges meglepetéseket kapsz - számos termékünket kedvezményes áron szerezhetsz meg - elsőként értesülhetsz limitált ajánlatainkról - kedvezményt kapsz partnereinknél