Titanic-összeesküvés?
Valójában nem is a Titanic süllyedt el, csupán egy ravasz biztosítási csalásról van szó, amivel maga a tulajdonos verte át az egész világot? Tarts velem, mert most a Titanic- összeesküvés lesz az, amiről egy újabb leplet lerántok. Benne egy olyan új, mindent megváltoztató információval, amire nem is gondolnátok.
Szóval miért hiszik olyan sokan, hogy nem is a Titanic, hanem testvérhajója, az Olympic süllyedt el. A legtöbben azzal érvelnek, hogy az Olympic sérült volt egy korábbi balesete miatt, és a hajótársaság szándékosan cserélte ki egy biztosítási csalás céljából a hajókat. Ennek tulajdonítják azt is, hogy számos tárgy került elő a Titanic roncsaiból Olymoic felirattal. És ezt a gyanút erősíti az is, hogy túl kevés mentőcsónak volt a hajón, mintha csak tudták volna, hogy nem lesz szükség többre. Na, akkor derítsünk fényt erre a hajócserés elméletre! Az Olympicről és a Titanicról számtalan kép készült az építés különböző szakaszaiban, melyekből egyértelműen látszik, hogy két különböző hajóról van szó. A Titanicnak nagyobb módosított ablakai voltak a fedélzeten, míg az Olympic korai kialakítású volt. Aztán itt van a Titanic egyik híres helyisége, a Café Parisien, ami az Olympicon nem is létezett. Ezen felül a Titanic első osztályú társalgójának a díszítése is eltér az Olympicétól. Továbbá fedélzetén több megerősítés is volt, amit nem építettek be a másik hajóba. Ha az Olympicot valóban a Titanicnak álcázták volna, akkor a hajó teljes szerkezetét módosítani kellett volna, ami néhány hónap alatt kivitelezhetetlen. Ráadásul a Titanic roncsain minden eredeti Titanic specifikus jellemző felfedezhető. Ami pedig az Olympic feliratú használati tárgyakat illeti, mivel mindkét hajó ugyanabban a hajógyárban készült, sok közös berendezést és felszerelést alkalmaztak, a hajótársaság pedig az eszközöket gyakran átcserélte vagy újrahasznosította. Egyszóval ez nem bizonyít semmiféle összeesküvést. Ez költségtakarékossági döntés volt és egyszerű logisztika. Az ellentábor a mentőcsónakok gyanúsan alacsony számát is fel szokta hozni elmélete alátámasztására. Csakhogy a korabeli hajózási szabályokhoz képest a Titanic ezt még túl is teljesítette, hiszen nem 16, hanem 20 csónakot vitt magával. És hogy az egész baleset egy ravasz módon megrendezett biztosítási csalás lett volna? Ez lenne annak az oka, hogy az indulás előtti napon a hajó tulajdonosa utazási szándékát váratlanul visszavonta? Nem, ennek csak az volt az oka, hogy a pihenését Franciaországban még pár nappal megtoldotta. A Titanic elsüllyedését követően még sajtófotók is készültek róla, amin vidámnak tűnik, mintha semmi sem történt volna. Ezzel eggyel több okot szolgáltatva a konteóra. És hogy mennyire nem volt itt csalás, azt az is igazolja, hogy a hajótársaság a Titanicot enyhén szólva alul biztosította. Még az építési költségeit is alig fedezte a hajó biztosítása. Meg aztán egy csalás esetén arra is szükség lett volna, hogy a hajó legénysége és az utasok is tudjanak róla. És a hajótársaságnak sem állt érdekében a világ leggazdagabb embereit elküldeni a hajóval a biztos halálba. De ami ezt a hajócserés elméletet végképp megingatja, az az a tény, hogy míg a Titanic 1912-ben elsüllyedt, az Olympic még 20 évig dokumentáltan üzemelt. Ez idő alatt több ezer ember dolgozott a fedélzetén és utatott rajta. Ha a Titanicot az Olympicra valaki felcserélte volna, vajon mennyire életszerű, hogy a rajta megfordulók közül senki sem vette észre, hogy egy másik hajóval van dolga. Itt az az elmélet megbukott, hogy a két hajót kicserélték volna. De nagyon úgy tűnik, hogy az is, hogy a vesztét egy jéghegynek ütközés okozta. Több mint 700 ezer képpel dolgozás és 200 merülést követően szakértők igazolták, hogy a hajó oldalán nincs jéghegy okozta károsodásnak nyoma. Ahogy azt a hajótesten a sértetlen vörös oxid festék is igazolja. Van azonban valami más, ami már a korabeli felvételeken is kivehető. Elszíneződés a 6-os széntároló rekesz oldalán. Amit vélhetően annak a tűznek a hője okozott, ami egy spontán gyulladás eredménye. Pont csak az, hogy ezt már a kikötőben az indulás előtt észrevették, csak nem jelezték, mert az veszélyeztette volna a cég hírnevét, és megnövelte volna a későbbi kártérítések összegét. És bár a tüzet sikerült lokalizálni, az meggyengítette a hajó szerkezetét, ami végül akkor vált végzetessé, amikor az a jégheggyel ütközött, de nem oldalról, hanem a legújabb vizsgálatok szerint alulról. Az így befolyó víz pedig sokkal gyorsabban érte el a hajó belső rekeszeit, aminek következtében rengeteg ember vesztette az életét. És bár egy áldozat is sok, mégsem a Titanic a csúcstartó ebben a szörnyű tragédiában, hanem ez a német óceánjáró . Ugyanakkor a tragédiák közepette arról sem szabad megfeledkezni, hogy ott, ahol a dolgok jobbra fordulnak, nem nehéz magyarokra bukkanni. A világ legnagyobb óceánjárójának 705 utasát ugyanis a Magyar Kárpátia nevű hajó és annak hajóorvosa Dr. Lengyel Árpád tudta megmenteni.
Pont ahogy otthonok ezreivel teszi ezt nap mint nap, a 100%-ban hazai Marco Mobili. Mert mi meg azon dolgozunk, hogy egy esetleges esztétikai katasztrófától tudjuk akár a te otthonodat is megmenteni. Így ha a lakásfelújításoddal járó mizériákat te is szeretnéd túlélni, akkor csak kattints a bionkban lévő linkre, és látni fogod, hogy mennyi mentőövet dob neked ehhez a Marco Mobili.