Íme 5 működő trükk, amivel optikailag tágasabbá tehetsz egy kis lakást.
Az első, hogy ahol csak tudsz használni lebegő bútorokat, mert azon túl, hogy ezek felszabadítják a padló terét, az alájuk bejutó fény miatt az agyad úgy fogja érzékelni, mintha több lenne a tér. A második tanácsom, hogy ahelyett, hogy minden helyiségben, illetve funkciónál más-más padlóburkolatot használnál, inkább csak egyfajtát rakj le, mert ez megszünteti a vizuális határvonalakat, amit az emberi szem egy megállónak érzékel. Ezen felül a padlóburkolat méretével és lerakási módjával is növelheted optikailag a négyzetmétereket. Egy kis helyiségbe válassz nyugodtan nagyobb lapokat! Vagy fektesd le őket átlósan, mert ezek mindegyike növelni fogja a térérzetedet. Azzal is növelheted optikailag egy helyiség méretét, ha egy, a megszokottnál lejjebb lógó függőlámpát helyezel el, például egy kanapé mellett. Ez nem csak elképesztően látványos megoldás egy hagyományos csillárral szemben, de még nyújtja is a teret. A függönyök pedig akkor is, ha van előttük fűtőtest, a mennyezettől egészen a padlóig érjenek. Azzal is sokat javíthatsz a helyzeten, ha a kanapédat nem tolod rá teljesen a falra, hanem mögé raksz egy könyvespolcot vagy egy konzolasztalt, ami mélységet fog adni a térnek, és ettől sokkal jobb lesz a közérzeted. És végezetül, hogyha a helyhiány miatt a lakásokból hiányzik valamilyen funkció, például egy ablak, vagy a már említett könyvespolc, megteremtheted ennek illúzióját egy élethű tapétával is. És ami ebben külön jó, hogy ezeket nem kell takarítani.
További hasznos lakberendezési tippekért és érdekességekért kövess minket! Ha pedig elakadnál az otthonod kialakítását illetően, akkor a bionkban lévő linkre kattintva jelentkezz hozzánk design konzultációra.