Nyakunkon a digitális kőkorszak?
Kitalálod, hogy mi az az egyetlen dolog, ami miatt egyik pillanatról a másikra beköszönthetne a digitális kőkorszak, és ami véget vetne az űrprogramoknak?
Ennek oka a nagyon is valós problémára rámutató úgynevezett Kessler-szindróma, amire a NASA róla elnevezett kutatója már 1978-ban felhívta a tudományos világ figyelmét. És amit a Gravitáció című filmben látott jelenetnél aligha lehetne tökéletesebben szemléltetni, hogy mi történik akkor, ha az űrben megállíthatatlanul száguldó űrtörmelék rommá töri az útjába eső tárgyakat. Ugyanis már most több mint 20 ezer teniszlabdánál nagyobb tárgy halmozódott fel a Föld körül, melyek közül csak űrhajóból van ezer, minden mást pedig szemétnek lehetne nevezni, ami több ezer kilövés, 200 robbanás és egyéb ütközések mellékterméke. A gond pedig ott van, hogyha ez az alacsony Föld körüli pályán lévő űrszemét egyszer csak elér egy kritikus sűrűséget, amire ha nem cselekszünk, már 20 év múlva sor kerülhet. Az olyan ütközéseket produkál, ami beindít egy visszafordíthatatlan dominóhatást. A szakértők úgy vélik, hogy a műholdaknak és az olyan projekteknek, mint az Elon Musk féle Starlink, hamarosan súlyos következményei lehetnek, hiszen csak az ő neve alatt futó Spacex több mint 40 ezer új műhold feljuttatását tervezi, és az ő űrvállalkozása csak egy a sok közül. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ő műholdjainak a többsége 500 kilométer magas Föld körüli pályára kerül, ahonnan küldetésük végeztével viszonylag gyorsan lesüllyednek a légkörbe, ahol aztán elégnek. De a legtöbb műhold ennél magasabb pályán kering, ahol már a légellenállásból adódó süllyedés nem játszik. A következő probléma pedig az olcsóság. Azt gondolnád, hogy olyan, hogy gagyi műhold nem létezik, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnél. Ma még kifizetődőbb sok kicsi és olcsóbb műholdat legyártani, semmint egy minőségit. Ezek azonban sokkal nagyobb valószínűséggel hibásodnak meg, és amiket nem javítanak meg, hanem egyszerűen leváltanak egy másikra. Így aztán egyre több irányíthatatlan döglött műhold kering az űrben, amik előbb, mint utóbb össze is ütköznek. Ahogy azt ebben a videóban is láthatod, ahol az oroszok két műholdja, az Iridium és a Cosmos találkozott össze.
És hogy mit jelent ez a te életedre nézve? Az a legkevesebb, hogy egy ilyen ütközésnek köszönhetően egyik percről a másikra megszűnhetne a Facebook vagy a Tiktok. De a törmelékfelhő abban is megakadályozna bennünket, hogy kijussunk a világűrbe, és valaha elhagyjuk a Földet. De mégis hogy lehetne ezt elkerülni? Hát, így. Illetve úgy, hogy mielőtt a csillagok meghódításáról ábrándoznánk, ne feledkezzünk meg tisztelni az otthonunkat körülvevő teret, mert minden nagy tetthez vezető gondolat valójában otthon születik meg. Így ha te csak annyit teszel, hogy többet törődsz vele és az abban élőkkel, a részedet már megtetted. Az emberi kapcsolataid ápolása a te feladatod, de az otthonod élhetővé tételében és bebútorozásában mi a Marco Mobilinél a segítségedre lehetünk, ha te is akarod.