Mennyezeti hűtés / fűtés

0 darab hozzászólás

Ha te is nehezen viseled ezt a forróságot, ugyanakkor utálod a klímát, akkor számodra lehet jó megoldás a mennyezeti hűtés-fűtés, ami körül még most is sok a tévhit. Akinek a fizika nem volt erőssége, még az is tudja, hogy a hő felfele száll. Ez igaz, ugyanakkor nem teljesen, mert a fűtési rendszereknek két típusa van. Az egyik a sugárzás, ami a tárgyakat, felületeket melegíti fel. A másik a konvekció, ahol a hő közvetítő közege a levegő. Ebben az esetben valóban felfele száll a meleg, vagyis a padló közelében jóval hidegebb van, mint a mennyezetnél. Míg például a radiátoroknál a konvekció és a sugárzás hányada nagyságrendileg azonos, a mennyezeti fűtés főként sugárzással teremti meg a megfelelő hőérzetet. Emiatt lesz a mennyezeti hűtés-fűtésrendszer sokkal komfortosabb. Mivel sokkal egyenletesebb lesz a hőérzetünk, és most nézzük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

Csak újonnan épülő lakásokba, házakba telepíthető? Nem, utólag is beszerelhető és összekapcsolható a mennyezetben lévő villamos rendszerekkel.

Minden helyiségbe ajánlott ez a hűtő-fűtő rendszer? Igen, akárhova beépíthető, sőt javasolt is a megfelelő komfort érdekében.

Csak hőszivattyús hűtő-fűtőrendszerrel rendelkező háznál alkalmazható? Nem, bármilyen hőtermelővel használható a rendszer, ami tud 15-19 fokos fűtővizet előállítani.

Utólag is beépíthető? Igen, egy ilyen rendszer ugyanis álmennyezetre fekszik fel. Ha ez még nem áll rendelkezésre, akkor persze meg kell építeni. Ha azonban ez adott, akkor csak a jelenlegi álmennyezetet kell megbontani, és a paneleket így már be lehet építeni.

Csökkenti a hatékonyságát, ha nincs felette szigetelés a mennyezeten? A hiánya nem fogja a hőleadó felületét használhatatlanná tenni. Viszont ha azt szeretnéd, hogy energiahatékony legyen, akkor mindenképpen javasolt szigetelés beépítése, függetlenül a fűtési rendszer típusától.

Akkor is jó választásnak tűnik, ha a belmagasság magasabb, mint 3 méter, és az érintett helyiség tele van bútorokkal. Hiszen nincsenek kiálló eszközök a falból, amik nehezítenék azoknak az elhelyezését. Továbbá az ilyen rendszerek hűtés esetén melegebb vízzel, ezáltal olcsóbban tudják elérni ugyanazt a komfortérzetet, amitől kapásból jobb lesz a közérzeted. Amihez most mi is hozzájárulhatunk, többek között ezzel a hatalmas, 70.000 forint értékű Beauty csomagunkkal. Ehhez csak kattints a bionk-ban lévő linkre, és pörgesd meg a Marco Mobili Szerencsekerekét a Messengerben a "kezdés" gombra kattintva, ahol minden pörgetés nyer! De siess, mert főnyereményünket bármikor kipörgethetik, és ez a szerencsés akár te is lehetsz!

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered