Katy Perry űrmissziója

0 darab hozzászólás

Ez nem teljesítmény, hanem szimplán gusztustalan. Így jellemezte azt a napokban történt 11 perces luxus űrutazást Emily Ratajkowski, melynek egyik űrturistája a hatból nem más volt, mint Katy Perry. S míg a startot nézők között ott volt Orlando Bloom és Daisy, a Kardashian familia és Oprah Winfrey, addig Amy Schumer és Olivia Wilde nem is titkolták, hogy annyira elítélik ezt az űrutazást, hogy sugárban tudnának hányni. Miközben a legénységnek nem is sejted, hogy milyen dolgoknak kellett megfelelni.

Kezdésnek 150 ezer dollárt kellett kaució gyanánt az asztalra letenni. Ám ez az összeg csupán a foglalási folyamat elindítását szolgálta. Azt nem garantálta, hogy fel is fog érte bárki repülni. Ezen felül a pontos jegyárak nem nyilvánosak, de azt lehet tudni, hogy elég borsosak, mivel 200 ezer és 28 millió dollár között mozognak. A résztvevőknek ezen felül minimum 152 centiméteres magassággal kell rendelkezniük, de 193 centiméternél nem lehetnek magasabbak. 95 kilónál pedig többet nem nyomhatnak. És 90 másodpercen belül képesnek kell lenniük megmászni egy hétemeletes toronyházat. Na de hogy mi váltotta ki a közvéleményből a heves tiltakozásokat? Hát csupán az, hogy az Amazon alapítójának Blue Origin névre keresztelt űrvállalkozása sokak szerint a nevén kívül fittyet hányni látszik a bolygóra, hiszen a fedélzetén utazó hat nő között akadt újságíró, énekesnő, műsorvezető, filmproducer, de csupán ők ketten mondhatják el magukról, hogy hivatásuknál fogva tisztában is vannak az űrrepüléssel, aminek ezúttal nem volt semmilyen az emberiség szempontjából fontos tudományos indíttatása. Arról már nem is beszélve, hogy az utasok által megfogalmazott magvas gondolatokért az emberek többségének nem kell az űrbe utaznia. Elég hozzá egy elvégzett általános iskola meg egy kis empátia. És bármennyire is igyekeztek ezt a csak nőkből álló küldetést úgy prezentálni, mintha annak csak a női szerepvállalás ösztönzése lenne a célja. A valóság az, hogy ennek a kilövésnek akkora lett a karbon lábnyoma, ami a te egész életedre elegendő keretedet 11 perc alatt túlszárnyalta. És az még baráti tarifa, mert ez az út egy olyan üzenetet is hordoz a világ számára, mely szerint az űrutazás most már a leggazdagabbak kiváltsága, akik már nem az egész emberiséget képviselve szállnak űrhajóra. S miközben néhányan hobbiból lebegnek a világ fölött, milliók próbálnak meg talpon maradni alatta.

És bár szép dolog az űrt megjárni, bőven lehetne olyanokat ünnepelni, akik a Földön tudnak nap mint nap maradandót alkotni, vagy egy lakásból igazi otthont varázsolni, ahogy azt a Marco Mobili is teszi. Mert elhiheted, hogy az általunk forgalmazott bútorok minden különösebb felhajtás nélkül fogják az otthonodban a dolgukat tenni. Így ha nem szeretnél milliókat a semmire elfüstölni, csak gyere el hozzánk Veszprémbe, mert a Te áruházad lesz a Marco Mobili.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered