Jardines Del Humaya, a túlvilági lakóövezet
Beköltöznél ebbe a pazar épületbe, vagy ebbe a zöldövezeti luxusnegyedbe? Csak mert ezt kívánnám neked utoljára.
Ugyanis ez nem egy bájos kertváros, hanem egy túlvilági lakóövezet, és nem is akárkiknek. Ez ugyanis a mexikói drogbárók végső nyughelye, ami inkább tűnik egy Beverly Hills-i villaparknak, semmint egy gigantikus ravatalozónak. Hiszen tele van giccskastélyokkal, márvánnyal, sőt az épületekben nem ritka a légkondi, a műholdas tévé vagy a wifi, és a legtöbbjüket egy fegyveres is őrzi. Olyan figuráknak emeltek itt lakóépületeknek is beillő sírhelyeket, akiktől már életükben is sokan rettegtek, és akik ezekkel a mauzóleumokkal azt az üzenetet hagyták hátra, hogy ha már életemben is féltél tőlem, hát akkor halálomban is nézz fel rám. Ami már azzal teljesül, hogy a sírhelyek legtöbbje több emeletes, amikből nem hagyták ki a lakásokra jellemző dekorációs elemeket, a bőrkanapékat, de sokban kápolna is található, és akad olyan is, amihez bejárónőt is fogadtak, hogy a hely mindig partiképes legyen. És ezt szó szerint is veheted, mert nem ritka, hogy jeles alkalmakkor, mint például egy születésnap, a család összejön és itt ünnepelnek, ahol a sínhelyek gyakran 500 ezer dollárnál is magasabb értéket képviselnek. És a cél mindig az, hogy a soron következő értékben és méretben is túlszárnyalja az előzőeket. Így a legdrágábbnak jelenleg ennyi az építési költsége. És ami nem is egy épületet foglal magába, hanem kapásból ötöt, ahol aranyozott kupolákkal is találkozhatunk, és biztos, ami biztos, golyóálló üvegzettel. És hogy mi a legbizarrabb az egészben? Hogy néhány kriptát az elhunytak még életükben megterveztek és felépítettek. Némelyik olyan lakályos, hogy az embernek kedve támadna beülni az áldozattal oda egy pofa sörre, amihez hozzájárulnak az élethű szobrok is napszemüvegben, aranyláncokkal és teljesen élő outfitben. De ez a hely sajnos nem csupán egy temető, hanem egy társadalmi tükör is, ami rávilágít, hogy a kartellélet hogyan torzította el a közösségi értékrendet. Mivel itt a gyerekek számára a példaképek már nem sportolók, hanem drogbárók, s bár a hely mára már félig-meddig turisztikai látványosság, nem ajánlott oda csak úgy gyanútlanul besétálni.
Ráadásul, ha a giccsparádé helyett egy ízlésesebb környezetre vagy kíváncsi. Klasszisokkal jobb és biztonságosabb úticél Veszprémben a Marco Mobili. Azt meg már talán mondanom sem kell, hogyha az otthonod békéjét még életedben szeretnéd élvezni, célszerűbb a bútoraidat még most beszerezni, amit a bionkban lévő linkre kattintva akár online is meg tudsz tenni. További érdekességekért pedig nem árt a Marco Mobilit követni.