Így néznek ki ma a Reszkessetek betörők szereplői
Te tudod, hogy hogy néznek ki, és mit csinálnak ma a Reszkessetek betörők szereplői? Máris mutatom.
A forgatás idején 10 éves Culkin életét a film teljesen megváltoztatta. Kálváriája azzal kezdődött, hogy bár Kevin szerepéért hatalmas gázsit kapott, a szülei felelőtlenül bántak a vagyonával. Így amikor 14 éves lett, bírósági úton vagyonának kezelését saját ügyvédjére bízta, ami jó döntésnek bizonyult, mert ennek köszönhetően sikerült a gödörből kimásznia. És ma már elmondhatja, hogy egy szerető feleség társaként két kisfiú édesapja. A Harryt alakító Joe Pesci nélkül már el sem tudnánk képzelni ezt a filmet, ugye? Ő utoljára 2023-ban kapott főszerepet egy sorozatban, mára azonban már visszavonult. A nedves banditák másik felét alakító Daniel Sternnek is nagyszerű komikus pillanatokat köszönhetünk. A most 67 éves Stern ma is egy megbízható karakterszínész, akit legutóbb az Apple TV egyik sorozatában lehetett látni. Catherine O'Hara játszotta a filmben Kevin édesanyját, aki az egyik legjobb és legrosszabb anyaként vonult be a filmtörténelembe, hiszen a fiát kétszer is otthon felejtette. A most 70 éves színésznő hihetetlen karriert futott be, és 2020-ban még az Emmy-díjat is elnyerte. De ami igazán szívmelengető, az az, hogy idén februárban ő maga mondott beszédet a hollywoodi hírességek sétányán, amikor filmbéli fia végre megkapta a jól megérdemelt csillagát. Kevin bátyjára, Buzz-ra úgy emlékszünk, mint arra a fiúra, aki szerette bosszantani a kisebb testvéreit. Ezt a karaktert a színésznek olyannyira sikerült a magáévá tennie, hogy ebben az évben bűnösnek vallotta magát családon belüli erőszakért. Talán nem tudtad, de Fuller nem csak a filmben, de az életben is az öccse, Culkinnak, aki testvérével ellentétben szerencsére nem tapasztalta meg a sztárság árnyoldalait. Így békésen építhette hollywoodi karrierjét. John Heard, aki Kevin édesapjaként él az emlékezetünkben, számtalan más sikerfilmben nyújtott felejthetetlen alakítást, köztük az Ébredésekben Robin Williams oldalán. Ő 2017-ben, 71 évesen halt meg. És a Polkát imádó John Candy sincs már velünk. És bár a ház kívülről még a régi, az évek során jócskán megváltoztak a belső terei, egyetlen berendezési tárgyat kivéve. Ez pedig nem más, mint a szülők fekhelye, ami 30 év elteltével is pont olyan patent módon néz ki, mint az általuk forgalmazott időtálló bútorok.
Így ha az egy kaptafás darabokat te is utálod, lehetne az az újévi fogadalmad, hogy a bionk-ban lévő linkre kattintva nálunk tervezed majd meg az új ágyat, ami olyan lesz, mint senki másnak.