Ezt a 7 bútort választaná egy lakberendező
Tudtad, hogy most ünnepli a hetedik születésnapját a Marco Mobili Bútoráruház? Ebből az alkalomból most megmutatom az én hét kedvenc bútoromat, és azt is elárulom, hogy miért ezeket választottam. A videó végén pedig egy olyan dolgot is elárulok, amit kár lenne kihagynod.
Ez a kanapé azért a kedvencem, mert roppant fiatalos és elbűvölő hangulatot kölcsönöz szinte bármilyen lakásnak. Nézd meg, milyen fantasztikus az ülés mélysége. Ráadásul a párnái tetszés szerint beállíthatóak. Ezen aztán nem úgy kell ülni, mintha egy állásinterjún lennél, elképesztően jó az ülés komfortja. Hatalmas az elemválasztéka és számtalan színben kapható. Ez a kanapé nem egy futó kalandra készült. A kidolgozása nem csak kívül, de a nem látható helyeken is elsőrangú. Ebben az asztalban első ránézésre semmi érdekes nincs. Egy 1 méter átmérőjű kerek étkezőasztalnak tűnik, de a látszat csalóka, ez az egyik legrugalmasabban állítható asztalunk. Akár 3 méteresre is kinyújthatod, így nincs az a családi látogatás, ami kifogna rajta. Ezt a széket több okból kifolyólag is kedvelem. Egyrészt a huzata akár a kanapéd huzatával is kérhető, ami akkor lehet fontos szempont, hogyha a nappali és az étkező egy légtérben van. Vess egy pillantást a dőlésszögére és az ülőfelületére. Egy ilyen széken hosszú távon is nagyon kényelmes ülni, és a combod sem fog elfáradni rajta. Karfás és karfa nélküli változatban is választhatod. És nézd meg rajta ezt a szuper jó fogantyút. Ennél fogva kihúzni is nagyon könnyű, ráadásul, ezt úgyis be tudod tolni az asztal alá, ha karfa nélküli változatot választasz, hogy szinte egyáltalán nem foglal helyet. A lábaiba pedig soha nem fogsz belerúgni. Ez a skandináv stílusú dizájner fotel tulajdonképpen bármilyen szobát képes feldobni. Nem robusztus, nem nyomja össze maga körül a teret. Rengeteg színben választható, akár kisállatbarát szövettel is. Ráadásul egy szuper jó lábtartóval is kiegészíthető. Ez a szőnyeg egy igazi Jolly-Joker, mert mindkét oldalát használhatod. Az egyik oldalán ilyen a minta, a másikon pedig ez látható és nagyon könnyű porszívózni. Ebben az asztalban azt szeretem, hogy sem nem túl kicsi, sem nem túl nagy. Ráadásul a tálcaként funkcionáló asztal lapja kivehető. És végül jöjjön egy romantikus darab, ami kifejezetten kétszemélyes filmnézésre való.
Ha most tervezed lecserélni a bútoraidat, akkor pedig jól figyelj! Hétfőig 10-15, de akár 20 százalék kedvezményt is kaphatsz bármelyik termékünkre. Álombútorodat megvásárolhatod online, a marcomobili.hu oldalon, vagy látogass el különleges kétszintes veszprémi bútoráruházunkba, hiszen mi nem csak az online térben létezünk. Már nagyon várunk.