Ettől a 7 ALBÉRLETTŐL mentsen meg az Isten!
Nem teljesen százas, a gondolat tört része alatt árat emelő tulajdonos keresi következő, kiszolgáltatott áldozatát, lakásnak sem nevezhető odújának bérlésére, jelige a kákán is csomót. Amikor kiadó lakások hirdetéseit böngésszük, általában nem ilyen leírásokkal találkozunk a neten, pedig milyen jó lenne, ha az kiterjedne a főbérlőre is. Most bemutatom a legádázabb típusokat, és remélem, te velük sosem fogsz találkozni.
Ő már az elején eldöntötte, hogy csakis diáknak adja ki a lakást, de az sem lehet akármilyen. Nyert ügyed van, ha egyetemista vagy, újabb pont, ha lánynak születtél. Talán mert azt hiszi, hogy a lányok rendszeretőbbek, pedig csak nézne be egy étterem női vécéjébe. Patent pontos személyleírása van leendő bérlőjéről, aki természetesen nem lehet férfi, mert az koszos, családos sem, mert az hangos, diák sem, mert az bulizik, és állata sem lehet. Kifejezetten vonzódik az olyan lakók iránt, akik soha sincsenek otthon. Ő az a kényszeres típus, aki minden hónapban meg fog jelenni valamilyen indokkal, hogy szemrevételezze a bérleményben uralkodó állapotokat, és meg tudja állapítani, hogy retekmocskos vagy. Emberünk vagy a pincére, vagy egy szobára egy szekrényre igényt tart és azt le is zárja. A lakás ezen eleméhez nincs hozzáférésed, oda nem mehetsz be. Ő azonban időnként majd eljön és kivesz onnan valamit, amit magával is visz. Ipari titkot, lejárt szavatosságú babkonzervet, talán jobb, ha nem is tudod. Csak óvatosan a kívánságokkal, amikor egy laza főbérlőről ábrándozol. Mert ha a te esetleges pontatlanságodra lazán reagál, akkor nagyjából ugyanerre a ráérős tempóra számíthatsz akkor is, amikor neked van problémád a lakással. Ő simán elmehetne egy aukciósházba is árveréseket levezetni, olyan bámulatos gyorsasággal tud árat emelni. Ha pedig kevesled a 16 fokot a lakásban, az a te bajod. Miért nem vettél fel még egy pulóvert? Ő a pofátlanság netovábbja. A bérleti díjon felül még bizonyos szolgáltatásokra is igényt tart a lakásért cserébe. Például öntöznöd kell a virágait, és ez még a legkevesebb. Remélem, te ilyen albérletet nem fogsz kifogni, de a biztonság kedvéért jobb olyan bútorokkal beköltözni, amit szükség esetén bármikor ki lehet menekíteni.
Nálunk egy csomó olyat találsz, amik nem csak szépek és könnyűek, de pikk-pakk szét tudod őket szerelni.