Akkor most velünk aludjon a gyerek vagy ne?

0 darab hozzászólás

Csatlakozz online kurzusunkhoz: Otthonrendszerezés kisgyermek mellett

Akkor most velünk aludjon a gyerek vagy ne?

Már szinte látom magam előtt, amint a szemedben felcsillan a remény, hogy most majd megveregetjük a vállad, mert:
1.nagyon is jól teszed, ha a saját ágyába parancsolod azt a kis vacakot esténként, vagy
2. teljesen rendben van, ha a pici veletek alszik.

(Tartozz bármelyik táborhoz is, mindenképpen igazad lesz!)

Tudományos alapon

Számos tanulmány megerősítette, de ha ez nem lenne elég, ott van több száz év és számos kultúra tapasztalata, mely mind alátámasztja, hogy az együtt alvás kifejezetten előnyös is tud lenni nem csak a pici, de a szülők számára is.
Az így alvó gyerekek pszichés fejlődése, de még a későbbi tanulási képessége is nyereséggel zár a “hol aludjon a gyerek” versenyben.
Amennyiben a gyermekünk példásan átalussza az éjszakákat, bátran aludhat a saját szobájában. Ám ha őt más fából faragták, akkor számára nagyon megnyugtató lehet éjjelente a szuszogásunkat hallani, érezni a testünk melegét, mely által kevésbé lesz hajlamos az éjszakai felébredésekre.
Arról már nem is beszélve, hogy nekünk milyen gyönyörűség érezni a kis testének közelségét, beleszippantani abba a csodás baba bőrébe, ami mellett lebiggyesztett kupakkal kulloghat el a legjobb parfümünk is. És bónuszként azonnal ott vagyunk, ha picikét megébredne. Ez azért jó, mert nem kell mennünk sehova. Ott vagyunk, és sok esetben már a tudat elég a számára, hogy mindketten békésen visszaaludjunk, így reggel nagyobb eséllyel fogunk mi a tükörbe nézni, és nem egy zombi.

Ez különösen fontos, hiszen a pihenés, és az ÉN-idő az első években jobbára a toalettes pillanatainkra korlátozódik, ott is arra a fapados verzióra, ahogy a résnyire nyitott WC ajtón át a lábunkat kilógatva biztosítjuk arról a csemeténket, hogy csak semmi pánik, anya megvan, nem nyelte el őt örökre a fajansz vízesés.

“Nem lenne isteni embergyerekeknél is bevezetni a téli álmot? Október elsején ágyba dugnánk őket, és ott maradnának április huszonkettedikéig!"

Együtt

A gyerekkel való együtt alvással mindaddig nincs gond, amíg a párunkkal köztünk sincs, és a férfi-női viszony számos módon kifejezésre tud jutni. Ez némi előrelátást, minőségi idő gazdálkodást, és spontán játékosságot is igényel a részünkről, és messze sem csak a testiségben merül ki.
A bölcsebbek tudják, hogy az intimitás nem a hálószobában kezdődik, hanem jóval korábban, már a szavak szintjén, melyek csókok is lehetnek, csak ajkak nélkül. Egy közös főzés, kertészkedés, borozgatás, egy meglepetés randi a párunkkal, mind-mind bennünket épít, és olyan szorosra szövi a köztünk lévő köteléket, amit nincs az a két éves, aki szét tudna robbantani azzal, ha éjjel belegyalogol azzal az édes kis praclijával a bordánkba.

Ágy kérdés

Különösen meghitté tehetők ezek a apa-anya-pöttöm trióban eltöltött pillanatok, ha egy méretes ágyon kell osztozkodnunk. Ha a hely nem akadály, miért kéne feszengenünk egy kisméretű ágyon? Egyre többen fedezik fel a sztenderdtől eltérő, akár 260 cm széles ágyakban és matracokban rejlő fantasztikus lehetőségeket. A hálószobában egy jól kialakított sarkot is beépíthetünk faltól falig egy hatalmas franciaággyal, ami így az onnan való leesés lehetőségét is minimalizálja, ugyanakkor nagyszerű távlatokat nyit a közös mókára, a későbbi meghitt beszélgetésekre, családi párnacsatákra.

Legyen bár kicsi az az ágy, vagy hatalmas, nem az a legfontosabb, hogy a gyerek hol alszik, sokkal inkább az, hogy hogyan! Ebben pedig mi vagyunk a kulcs, mert ahogy mi érezzük magunkat, úgy fogja magát ő is.

Külön

Ne szégyelljük magunknak bevallani, ha nehézséget jelent tudatosabban készülni a párunkkal a minőségi időre, vagy ha olyan az életvitelünk, a személyiségünk, amibe a vad spontaneitás, és a hármasban alvás nem fér bele. Ebben az esetben sokkal jobb döntés a kisebbik rosszat választva a picit a saját ágyacskájába szoktatni záros határidőn belül, mert ez garantáltan kisebb trauma lesz a számára, mint egy család esetleges széthullása.

Egy a lényeg, MI érezzük, hogy ez így van jól, és akkor teljesen mindegy, hogy ki milyen tanácsokkal, vagy rémtörténetekkel áraszt el bennünket. Mindenképpen jó döntést fogunk hozni.

Írta: Kánn Krisztina

A Marco Mobili Bútoráruház lakberendezője

ELŐZŐ BLOGCIKK

Hogyan valósítsd meg egy két éves álombirodalmát

KÖVETKEZŐ BLOGCIKK

-

Online kurzus: Otthonrendszerezés kisgyermek mellett

Tele vagytok családi fényképekkel, gyerekrajzokkal, amiket jobb híján a hűtőajtóra száműztetek? Nálatok is kitört odahaza a "hova tettem a szájmaszkom" forradalom? Kinőtte a pici a babaszobát, netán soha nem is aludt benne, és most tanácstalan vagy a gyerekszoba további sorsát illetően?

"OTTHONRENDSZERZÉS KISGYERMEK MELLETT" online kurzusunkban megdöntünk pár hiedelmet, és mutatunk számos pompás megoldást, amivel új szintre emelheted családi otthonotokat.

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevelekről. További információkért, Adatkezelési tájékoztatóért (https://www.marcomobili.hu/pages/adatkezelesi-tajekoztato) kérjük, látogass el weboldalunkra.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered