A 9 legütősebb dizájn trend 2024-ben
Kíváncsi vagy rá, hogy mik lesznek a 2024-es esztendő legnagyobb dobásai a lakberendezésben? Máris mutatom a kilenc legütősebbet.
Az első nagyhatású változás a belsőépítészetre az úgynevezett minimalux térnyerése lesz. Ennek lényege a lecsökkentett színpaletta, a lágy textúrák és a légiesség, ahol a fény kiemelt szerepet kap. Ezért nem kaptak például ezek az ablakok függönyöket. A minimalux másik jellemvonása az egyszerűség hangsúlyozása, mely által a legbecsesebb tárgyaik kerülhetnek a fókuszba. Egyre népszerűbbek lesznek a lekerekített bútorok, de már nem csak a kanapék világában, hanem a konyhákban is. És ez lesz jellemző a kisebb bútorokra is, amiket metánrészletekkel fognak kiemelni. Legfőképpen az arannyal, ami 2024 legnépszerűbb fémje lesz. Népszerűek lesznek az arany dísztárgyak, és az ugyancsak aranyszínű dekoratív függőlámpák. Az egyenes élő fabútorokat is felváltják a már-már folyékony, hullámos, éves alakú bútorok. A hagyományos négyzet vagy téglalap alakú szőnyegeket pedig letaszítják a trónról, az ilyen szabálytalan formájúak. A fürdőszobákban is megjelennek a krémes tónusú, szabálytalan alakú, hornyolt vagy bordázott csempék, illetve az alacsony karbantartást igénylő színezett betonkádak, mosdók, illetve burkolatok. A nappalikba pedig visszatérnek a parafa padlók. A 70-es évek narancssárga verzióit kivéve szinte minden árnyalatban. A házak homlokzatán pedig megjelennek a kontrasztos, mázas külső burkolatok. Szerinted ezen trendek közül melyik fog hosszútávon is működni? Majd írd meg kommentben.
További hasznos lakberendezési tippekért pedig kövess minket. Ha pedig nem szeretnél lemaradni a bútoripar legújabb vívmányairól, akkor nézz szét áruházunk folyamatosan megújuló kínálatában.