Tini szoba berendezésének kimaxolása

0 darab hozzászólás

Ha a te szobád sem sokkal nagyobb, mint egy zsebkendő, és éppen azzal küzdesz, hogy hogy a bánatba tudnál oda besuvasztani egy nagyméretű ágyat, egy szekrényt és egy íróasztalt, akkor ez a videó most neked szól.

Elsőként lépj ki a dobozból, azaz felejtsd el az általában megszokott elrendezéseket, miszerint az ágyad középen van két oldalán egy éjjeliszekrénnyel. Így ugyanis nem marad hely egy ruhásszekrénynek, vagy ha mégis, akkor azt aligha fogod kinyitni. És ezen a módon egy íróasztalt sem tudsz elhelyezni maximum az ágyadon. Ehelyett például az ajtó melletti falat lásd el egy mennyezetig érő beépített szekrénnyel. Nem véletlenül úgy kialakítva, hogy némelyik az ajtó felől legyen bepakolható. Ritkán mondom, hogy az ágyat toljuk a falnak, de most a cél érdekében ezt tanácsolom. A falat pedig feltétlenül lásd el valamilyen puha falpanellel, hiszen azt nem szeretnénk, hogy éjszaka ledörzsöld az egész vakolatot. Bár klasszikus éjjeliszekrények egy ekkorka szobában nem férnek el, de mégsem kell arról lemondanod. Erre a célra használhatsz egy ágy mellé épített tárolószekrényt. Az íróasztalodat pedig ennek tükörképeként illesztheted az ágy másik végébe. Így nem csak kuckós és védett lehet az alvóhelyed, de a szemnek nyugtató szimmetriaigény is teljesül egy így berendezett szobában. Még az ágy alatt sem marad egyetlen négyzetcentiméter sem parlagon.

További hasznos lakberendezési tippekért kövess minket, illetve kattints a bionkban lévő linkre, és nézz szét áruházunk folyamatosan megújuló kínálatában.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered