Cronovisor

0 darab hozzászólás

Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy létezik egy titkos eszköz, amivel bepillanthatunk a múltba? És nem, nem az időutazásról beszélek, hanem egy olyan vatikáni találmányról, mely állítólag képes visszanézni még Jézus korába is. De vajon igaz lehet, vagy ez is csak egy konteós téma, amire sokan felülnek? Most ezt néztük meg.

A leírások szerint a Cronovisort Pellegrino Ernetti olasz pap és tudós fejlesztette ki még 1950-ben olyan lángelmék közreműködésével, mint a Nobel-díjas fizikus, Enrico Fermi vagy a rakétamérnök Wernher von Braun. A készüléket azzal a céllal készítették, hogy lehetővé tegye a múltbéli események megfigyelését, vagy akár a jövőbeliek előrejelzését. Tehát a Cronovisor nem időutazásra volt képes, hanem egyfajta kozmikus televízióként működött. És amit 1955-ig állítólag a Vatikánban használtak is, aztán hirtelen eltűnt. Bár a kinézetét soha nem dokumentálták, Ernetti azért néhány leírást adott róla. A beszámoló alapján egy nagy, szekrényszerű szerkezetet képzelj el, mely antennákkal, egy képernyővel és kezelőfelülettel rendelkezett. És ahol nem csak a kívánt időszakot lehetett megadni, hanem az így látott képeket és hangot lehetett finomhangolni. Tehát az eszköz a legenda szerint képes volt megjeleníteni a múlt eseményeit képek és hangok formájában. És hogy hogyan? Működése mögött a kvantumfizika és az időtér elméletei állnak. A magyarázat szerint az univerzumban minden történés energiaként megmarad, és megfelelő technológiával visszakereshető. A Cronovisor ezt az energiát érzékelte, és vizuális, valamint hanghullámok formájában úgy rekonstruálta az eseményeket, ahogy azt itt is látod. És mintha csak egy mozgóképes archívum lenne, úgy vetítette képernyőre például Jézust és a példabeszédeket, a trójai falovat és a benne elrejtőző görögöket, vagy azt, ahogy a Titanic örökre elsüllyedt. De vajon hol van most ez a készülék? Ernetti azt állította, hogy a Vatikán végül szétszerelte és titkosította, mert úgy ítélte meg, hogy nem érett még meg az emberiség az így megszerezhető információkra. És mit mond minderről a Vatikán? Hivatalosan nem adtak ki olyan nyilatkozatot, melyben kifejezetten cáfolnák a létezését. Az elutasítások inkább indirekt módon történtek meg, például úgy, hogy nem nyilatkoztak róla. Az esetet tehát továbbra is titkolózás és homály fedi. Bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tudomány mai állása szerint az idő nem úgy rögzül, akár egy film. Így a múlt visszanézésére az esély ilyen formában igen csekély. Főleg, hogy néhány forrás szerint halála előtt Ernetti a történet egyes részeit visszavonta, mások szerint azonban kitartott amellett, hogy az eszközt valóban feltalálta. Ami ha igaz volna, emlékezz rá, nem csak a múltba, de a jövőbe is bepillantást engedett volna.

Így már ma láthatnád, hogy kedvenc Marco Mobili bútorod még mindig milyen pöpec állapotban lesz 50 év múlva. Bár ennek igazolására igazából nincs szükséged a Cronovisorra, elég csak utánanézned, hogy mit mondanak azok, akik már jártak áruházunkban. Szóval a nagy kérdés most már inkább csak az, hogy veled vajon mikor találkozom a Marco Mobiliban?

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered