A madár, aki vízen is jár az álomnőért

0 darab hozzászólás

Jártál már vízen egy nő kedvéért? A Nyugati és fehér arcú vöcsök igen! És ha megtudod, hogy milyen feladatokat kell még ezen felül teljesítenie, hogy magáévá tehesse a kiszemelt nőt, áldani fogod a szerencsédet, hogy embernek és nem vöcsöknek születtél.

Az egy dolog, hogy a hím ezzel az ecsetnek tűnő frizurával szeretne imponálni a nősténynek. De azt is bemutatja, hogy nafta is van benne. Akár 40 kilométer/órás sebességre is képes kapcsolni, méghozzá turbósebességgel és a vízen, amiből már sejthető, hogy párzási folyamata nem túl egyszerű. A sikerhez egy ötlépcsős teszten át vezet számára az út. Az első egy pofavizit, amit egy táncos bemutató, majd egy eljegyzési és egy ajándék átadási ceremónia követ a beteljesülésig. Bármilyen hiba az egyes állomásoknál, automatikus visszautat jelent a start mezőre. Az első feladat során hősünknek kiváló reflexeit kell bemutatnia. Azaz bármit is tegyen a nőstény udvarlójának utánoznia kell azt. Minél gyorsabb az utánzás, annál nagyobb a csáberő, ami ezúttal be is jött hímünknek. Nem úgy vetélytársának, aki egy kacsa váratlan felbukkanása miatt került ki a figyelem középpontjából, és ezzel ugrott is a randi. A második próbatétel a koordinációs képesség tesztje, ahol a hímnek követnie kell, arája minden rezdülését. És jaj neki, ha akár csak egyetlen ütemet is kihagy, mert az a nőstény szemében kreténség. Mint például itt, ahol ezek ketten mintha két teljesen más csatornát hallgatnának. A harmadik szinten lovagunknak egy nagy kihívást jelentő sebességteszten kell átmennie. Ahol nemcsak szorosan kell tudnia követni szíve választottját, de ahol a testtartás is kulcsfontosságú. A távot egyenes háttal, megfelelő szögben tartott fejjel és a nőstényt megelőzve kell lefutni, ezzel bizonyítva erejét és kitartását. Ha azonban a hím a ritmusból kiesik, a nőstény ezt úgy fogja értékelni, hogy az nem őszinte és inkább dobja. Siker esetén azonban következik a negyedik szint, ahol az eljegyzési gyűrű, egy hal, amit ha a nőstény elfogad, már szinte egyenes út a hálószobáig. Ám arra fokozottan kell ügyelni a pasasnak, hogy nehogy rohadt legyen az a hal, mert az pont olyan hatást vált ki, mint egy hamis gyémántgyűrű, és a korábbi erőfeszítéseket is lenullázza. Az ötödik szint a hozomány bemutatása, ami praktikusan az építőanyagokban merül ki. Minél többet hoz a hím, annál jobb. Ugyanakkor a nősténynek is észnél kell lennie, mert ha az igényeit tekintve túlzásokba esik, a hím elvesztheti az érdeklődését. És hogy mikor tekinthető sikeresnek a lánykérés? Ha a nőstény kidobálja a saját építőanyagait, ezzel jelezvén, hogy elfogadja a férfit. Így a szerelmesek végül családdá válhatnak, amiből a világon alig 700 família van. Legfőképp a szigorú kiválasztási kritériumok miatt.

Aminél már csak az szigorúbb, ahogy mi választjuk ki azokat a bútorokat, amikkel áruházunk kínálatában találkozhatsz. Mert ahogy a Nyugati vöcsök, úgy mi a Marco Mobilinél is csak a TOP befutóknak szavazunk bizalmat.

Hozzászólás írása

Minden hozzászólást jóváhagyunk, mielőtt publikáljuk.
You have successfully subscribed!
This email has been registered