5 fürdőszobai csempe, amit a legtöbben megbánnak
Íme az az öt fürdőszobai csempe, amit a legtöbben megbánnak. Így ha éppen felújításban vagy, akkor ezeket mindenképp kerüld el, élükön az ötödikkel.
Mit gondolsz, ezzel itt mi a probléma? Hát több is, de amiért most bemutatom, az az árnyalata. Vannak ugyanis színek, melyek egy ruhán remekül mutatnak, de nem egy fürdőszoba falán. Ilyen szín a bordó, ami a legkevésbé sem nyújtja a felfrissüléshez szükséges atmoszférát, emellett pedig alaposan be is szűkíti a teret. Sokkal szerencsésebb a semleges árnyalatokhoz nyúlni, vagy a földszínekhez, a zöldekhez, kékekhez, amik a fürdőszobádnak frissességet kölcsönöznek. A második, amit nem ajánlok, azok az ezekhez hasonló, fogalmazzunk úgy, díszítő csempesorok. Nem csak azért, mert már ezer éve kimentek a divatból, hanem mert optikailag kettévágják a teret. Nehéz hozzájuk ízlésesen bútorozni, mert már önmagukban is zsúfolt vizuális hatást keltenek. A harmadik, ha túl kis méretű a csempe, főleg egy kicsi fürdőszobában. Azt gondolhatnád, hogy kis térben kis dolgok valók. Ez így is van, ha a bútorokról vagy a szaniterekről van szó, de ez nem feltétlenül igaz a csempékre. Míg a kisméretű csempék között a fugázás zsúfolt négyzetrácsot rajzolna a falra, a nagy csempék esetében ez épp fordítva igaz. A negyedik, amit csak bevállalósoknak ajánlok, azok a kézműves csempék, mert ezek bár gyönyörűek, a széleik, pont azért, mert nincs belőlük két egyforma, egyenetlenek. Ráadásul porózusak, amit nagyon nehéz tisztán tartani. A szennyeződés a fugák és a szélek között könnyen felhalmozódik. Így egy ilyen csempe esetében a mindennapi takarítás igazi kihívás. És a végére hagytam azt a problémás választást, melybe a legtöbbször belefutottam. Ez nem más, mint a márványmintás csempék alkalmazása. Ezen a fürdőszobán szinte az összes redflag-et be tudom mutatni. Azt rögtön az elején szögezzük le, hogy a burkoló munkájában hibát kár lenne keresni, hiszen még arra is volt gondja, hogy az ablaktáblánál a mintával be tudjon fordulni. De hiába a kivitelezés pontossága, ha egy csempének ilyen erős a színvilága, és bárhogy is forgatod a lapokat, egymással összekapcsolhatatlan a mintája. Az sem volt jó ötlet, hogy a falra és az aljzatra került burkolat színe és mintája épp csak annyira különböző, mint amennyire nem. És így együtt a végeredmény a legjobb szándék ellenére is vizuálisan igen kellemetlen. Ez viszont itt egy szép példa arra, hogy az aljzaton lévő burkolat nyugodtan felfuthat a falra. Ez pedig arra, hogy a kevesebb több, és hogy mikor szép és harmonikus egy márvány minta.
További hasznos lakberendezési tippekért és érdekességekért kövess minket! Ha pedig lakberendező vagy, itt a remek alkalom, hogy csatlakozz Affiliate Programunkhoz. Mert így nem csupán az országban egyedülálló exkluzív előnyökkel gazdagodhatsz, de április 7-ig regisztrálva megnyerhetsz egy 50 ezer forint értékű Zara ajándékkártyát és egy dizájner lerakóasztalt. A részletekért csak kattints a bionkban lévő linkre, és legyél te is a Marco Mobili elismert partnere.