Ez a díj másé.

Egy kisfiúé, aki a kapuban toporog, az orrát a kerítéshez nyomja, és minden autónál felkapja a fejét, mert a nagymamája ma is megígérte, hogy időben hazaér. A nagymama viszont bent, a bútoráruház esti fényében még egy kanapé mellett áll, és türelmesen végigsimítja a vásárlóval a harmadik szövetmintát is, amíg a döntés meg nem születik.

Ez a díj azoké a gyerekeké is, akik az anyukájuk mellett csendben ülnek a kanapén, a lábukat maguk alá húzva, a kezükben a kedvenc társasjátékuk dobozával. Várnak. A laptop fénye kéken világítja meg az anyjuk arcát, az ujjai még egy utolsó üzenetet írnak. Ők tudják a legjobban, hány este ment el így.

Ez a díj azé a babáé is, aki 2020-ban még egy napot várt. Bezártak az üzletek, és egyetlen éjszaka maradt, hogy a Marco Mobili Bútoráruház az interneten is kinyisson. Ő hagyta, hogy befejezzük. Egy nappal később érkezett, mintha tudta volna, hogy előbb még nekünk van dolgunk. Azóta minden rendelésben ott van egy kicsit az az éjszaka.

Ez a díj azé az apukáé is, aki este a karjában, a hátában, a térdében viszi haza a napot. Egész nap bútorokat mozgatott a raktárban. Hazaér, leül a konyhaszékre, és egy pillanatig csak a vállát dörzsöli. Aztán a gyerekek odabújnak hozzá. Ő pedig felemeli őket is.

Ez a díj azoké is, akik szombaton egy üres székkel ülnek le az asztalhoz. A párok, a gyerekek, az unokák, akik tudják, hogy a nap egy része a Marco Mobili Bútoráruházé, és mégis türelemmel várják haza a szeretteiket. Egy bögre kávé kihűl a konyhapulton, a kertben félbemarad egy munka, valaki már harmadszor néz az órára. Aztán megérkezik az autó, és kezdődik a hét legszebb része.

Ez a díj azé a feleségé is, aki pontosan tudja, mikor van a férje csak félig otthon. Ott ül mellette a kanapén, a keze a pléden, a szeme a tévén, de a homlokán még ott a nap. Egy vásárló kérdése. Egy kanapé, amelynek holnap meg kell érkeznie. A feleség odabújik hozzá, és vár, amíg ő is hazaér.

Ez a díj azé a férjé is, aki órákon, néha éjszakákon át beszélget egy döntésről. Egy vezető felelőssége lelkileg és szakmailag is nehéz teher, és van, amikor egyedül nem lehet elvinni. Ő ilyenkor nem ad kész választ. Kérdez, végiggondolja, hozzáteszi a saját gondolatait, és addig marad, amíg a megoldás meg nem születik. Egy jó kérdés. Egy gondolat, amely addig nem jutott eszünkbe. A kirakós utolsó darabja.

Ez a díj a nagyszüleinké is. Ők taposták előttünk az utat, jóval azelőtt, hogy tudtuk volna, merre visz. A fűrészpor illata, a bútorok között töltött nyarak, a mozdulat, ahogy egy kéz végigsimít egy kész darabon. Ma is velünk vannak.

Ez a díj a szüleinké is. Már nem dolgoznak a bútoriparban, mégis ott vannak a legtöbb fontos döntésünk mögött, egy telefonhívás, egy vasárnapi ebéd vagy egy késő esti beszélgetés távolságában. Végighallgatnak, kérdeznek, és néha egyetlen mondattal helyére teszik azt, amin mi napok óta rágódunk.